Kultúra
Edith Piafról forgatnak új életrajzi filmet mesterséges intelligencia segítségével
Betűméret:             

A film narrátora maga Piaf lesz, ugyanis a mesterséges intelligencia segítségével eredeti hangján szólaltatják meg.

Több mint hatvan évvel a halála után a mesterséges intelligencia segítségével forgatnak új életrajzi filmet a legendás francia sanzonénekesnőről, Edith Piafról - számolt be róla a Variety.com online kiadása.

A Warner Music Group és Piaf hagyatékkezelőjének közös vállalkozásában készülő Edith című filmet 90 percesre tervezik. A Párizsban és New Yorkban játszódó produkció az énekesnő életét az 1920-as évektől a 60-as évekig követi. Piaf 1963. október 10-én hunyt el.

A film narrátora maga Piaf lesz, ugyanis a mesterséges intelligencia segítségével eredeti hangján szólaltatják meg. A film alkotói egyúttal azt ígérik, hogy a közönség korábban fel nem dolgozott, ismeretlen részleteit is megismerheti majd Piaf életének.

Az animáció a történetnek modern megközelítést kölcsönöz, az archív felvételek, színpadi és televíziós fellépések, tévéinterjúk révén pedig a nézők hiteles képet kaphatnak Piaf életének fontos pillanatairól - közölte a zenekiadó.

A Warner Music Group a Seriously Happy produkciós céggel dolgozik a film fejlesztésén. A Warner Music szerint a Piaf sok száz hang- és filmfelvételét tanulmányozó mesterséges intelligencia segítségével képesek lesznek hiteles módon ábrázolni az énekesnő élettörténetét.

Az Edith című filmben, melynek forgatókönyvét Julie Veille és Gilles Marliac írta, felhasználják olyan híres slágereit is, mint a La Vie en rose vagy a Non, je ne regrette rien.

Catherine Glavas és Christie Laume, a Piaf hagyaték gondozói szerint az MI-technológia úgy kelti életre Piaf hangját, mintha ismét egy szobában lennénk vele. Hozzáfűzték, hogy a film képes átadni Piaf valódi, "életvidám személyiségét, humorát és megingathatatlan szellemét".

A Variety felidézte, hogy a művésznőről számos dokumentumfilm és játékfilm született már, köztük 2007-ben a Piaf című életrajzi dráma, amelynek címszerepéért Marion Cotillard Oscar-díjat kapott. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ilma Rakusa, Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János és Nagy Gabriella kapja idén a Déry-díjat. A magyar irodalmi élet egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező szakmai elismerését a Déry Tibor Alapítvány évente ítéli oda. A kitüntetést pénteken adják át a díjazottaknak - közölték a szervezők az...
2023. DECEMBER 1.
[ 9:28 ]
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség az idei évben is felhívja a kiadókat, kiadói tevékenységet is ellátó szervezeteket, hogy vegyenek részt a Vajdasági Szép Magyar Könyv pályázaton, amelyet a Szövetség az év legszebben gondozott magyar nyelvű vajdasági könyveinek társadalmi elismeréseként alapított. A pályázaton...
2023. NOVEMBER 29.
[ 12:06 ]
Válogatás a Szabadkai Városi Múzeum szerzeményeiből 2014 – 2023 címmel nyílik kiállítás november 30-án, csütörtökön 18 órai kezdettel a Szabadkai Városi Múzeum időszaki kiállítótermében. A tárlattal a Szabadkai Városi Múzeum megnyitásának 75. évfordulóját ünneplik meg. A kiállítást a tárlat kurátorai,...
2023. NOVEMBER 28.
[ 22:31 ]
Beolvasás folyamatban