Idén tizenegyedik alkalommal rendezik meg Zentán a Nemzetközi Improvizatív Zenei Műhelyt, amely 2025. augusztus 1. és 3. között várja az improvizatív zene hazai és külföldi képviselőit. A Tisza-parti kisváros immár hagyományosnak mondható eseménye egyedülálló találkozási pontként szolgál a Szerbiából, Magyarországról, Szlovéniából, Dániából, Spanyolországból és az Egyesült Államokból érkező művészek számára.
A műhely célja a régióbeli és nemzetközi improvizatív zenészek közötti kapcsolatok elmélyítése, a tapasztalatcsere, közös alkotás és a műfajban rejlő kifejezési lehetőségek feltérképezése.
A háromnapos program meghívásos alapon működik, szervezője, alapítója és szakmai vezetője Mezei Szilárd zeneszerző és improvizatív zenész. A műhely társszervezője a Levegő–Vazduh–Air polgári társulás. Immár második éve a Zentai Magyar Kamaraszínház kamaraterme ad otthont a rendezvénynek, amely kiemelt szerepet vállal a lebonyolításban. A próbák és koncertek helyszínét is a színház biztosítja, együttműködésben a Thurzó Lajos Művelődési Központtal és több magánszeméllyel.
Bár a műhely idén sem részesül hivatalos intézményi támogatásban vagy költségvetési forrásban, a szervezők és a résztvevő zenészek önerőből, elkötelezetten tartják meg az eseményt. A szállások biztosításában a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Thurzó Lajos Művelődési Központ, valamint magánszemélyek nyújtanak segítséget. A korábbi években a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (VMMI) társszervezőként és támogatóként vett részt a megvalósításban, ám ez a szerep idén megszűnt.
A 2025-es műhely résztvevői között olyan neves előadók szerepelnek, mint:
- Maja Radovanlija – gitár (Egyesült Államok)
- Takács Tibor Faki – fúvós hangszerek (Szerbia)
- Csányi Zoltán – nagybőgő (Magyarország)
- Csík István – dob (Szerbia)
- Andrea Berendika – fuvola (Szerbia)
- Jens Balder – harsona (Dánia)
- Szvetnyik Margit – hegedű (Magyarország)
- Jenei Kornél – ütőhangszerek (Magyarország)
- Miodrag Milovanov – dob (Szerbia)
- Vasco Trilla – dob, ütőhangszerek (Spanyolország)
- Nemanja Mihajlović – fagott (Szerbia)
- Katarina Pavljašević – hegedű (Szerbia)
- Borut Mori – harmonika (Szlovénia)
- Lazar Živanac – hangfelvétel (Szerbia)
Nyilvános koncertek:
- Augusztus 1. (péntek), 19:30 – Műhelykoncert
- Augusztus 2. (szombat), 19:30 – Zárókoncert
Mindkét koncert helyszíne: Zentai Magyar Kamaraszínház kamaraterme. A belépés díjtalan.
A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak erre a különleges zenei eseményre, amely a kortárs improvizatív zene egyik ritka, mégis kiemelkedő találkozóhelye a régióban.


