Az állam megbecsülését mutatja a közszolgálatban dolgozók felé az otthontámogatási program – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
Gulyás Gergely azt mondta, a miniszterelnök által szerdán bejelentett program fontos segítség azoknak, akik a közszolgálatban dolgoznak. Az otthontámogatás a lakáshitel törlesztésére vagy pedig új lakáshitel önrészének kifizetésére költhető.
Tanárok, rendőrök, katonák, ápolók, orvosok és más köztisztviselők vehetik majd igénybe – mondta, jelezve, a részletes szabályokról, az érintettek köréről jövő heti ülésén dönt a kormány.
Elmondta, az évi nettó egymillió forintos támogatásra ugyanolyan kedvező adózási szabályok vonatkoznak majd, mint a kafetériára. A támogatás például felhasználható az Otthon Start hitel 10 százalékos önrészéhez jövő év január elsejétől, amikor a program indul – részletezte.
A hétvégén már egy külön honlapot indítanak a kormany.hu-n az Otthon Start Programról, ahol részletes tájékoztatást lesz elérhető a három százalékos hitelről, és legkésőbb jövő hét kedden megjelenik a program rendeletének normaszövege is.
(MTI)



