Karácsony Gergelyt, Budapest főpolgármesterét péntek délelőtt hallgatja ki gyanúsítottként a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája a Budapest Pride megrendezése kapcsán. Az ügy hátterében az áll, hogy a rendőrség gyűlésként értelmezte az önkormányzati rendezvényként bejelentett eseményt, és a kormány által tavasszal módosított törvények alapján megtiltotta azt, hivatkozva a gyerekek egészséges fejlődéséhez való jogra. A kihallgatás idejére Jámbor András képviselő szolidaritási tüntetést hirdetett a rendőrség elé – írja a Telex.
Karácsony elmondta, hogy formális idézést nem kapott, csak telefonon egyeztettek vele. Szerinte a nyomozás politikai célokat szolgál, és nem fog vádemelésig jutni, sőt büszke arra, hogy kiállt a szabadság mellett. A főpolgármester hangsúlyozta, hogy minden jogi és politikai felelősséget vállal a rendezvényért.




