Magyarország
Menczer Tamás: Ursula von der Leyen szakadékba vitte az európai gazdaságot
Betűméret:             

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szakadékba vitte az európai gazdaságot – írta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerdán a Facebook-oldalán.

Menczer Tamás így folytatta:

„Ráadásul von der Leyen most egy pocsék, rengeteg pénzbe kerülő kereskedelmi megállapodást kötött Trumppal. És a megállapodásnak van egy titkos, Ukrajnáról szóló záradéka. Ez megint azt jelenti, hogy az amerikaiak keresnek, mi vesztünk. Ukrajna és von der Leyen miatt”

– olvasható a bejegyzésben.

A bejegyzéshez tartozó videós bejátszásban a kommunikációs igazgató azt közölte: meg kell nézni, mi történt a világ gazdasági teljesítményében betöltött európai szereppel. Hozzátette: ezelőtt olyan 15 évvel egészen más pozíció volt.

„Mi az amerikaiakkal egy szinten voltunk, és Kína lejjebb volt. Most eltelt 15 év, az amerikaiak elléptek tőlünk, Kína meg utolért.”

Úgy folytatta: az amerikaiak a világ GDP-nél valahol 25-26 százalékon vannak, mi meg a kínaiakkal 17-18-on, úgy, hogy mi 22-ről jöttünk le, Kína meg 9-ről jött föl. Tehát az egész világ lép el mellettünk gazdaságilag.

A harmadik világháború közelébe sodortak bennünket derék brüsszeli vezetőink, és továbbra is ők vannak ott. Ezért mondjuk azt, hogy Brüsszelt is el kell foglalnunk – írta Menczer Tamás.

(MTI)

Karácsony Gergelyt, Budapest főpolgármesterét péntek délelőtt hallgatja ki gyanúsítottként a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája a Budapest Pride megrendezése kapcsán. Az ügy hátterében az áll, hogy a rendőrség gyűlésként értelmezte az önkormányzati rendezvényként bejelentett eseményt, és a kormány...
2025. JÚLIUS 30.
[ 18:01 ]
Évi egymillió forintos otthontámogatást kaphatnak a közszolgálatban dolgozók – jelentette be Orbán Viktor egy Facebook-videóban. Az új intézkedés célja a lakhatás segítése, a támogatás ráadásul összevonható lesz a fix 3 százalékos Otthon Start hitellel is. Orbán Viktor a kormányülés szünetében tett közzé egy...
2025. JÚLIUS 30.
[ 17:48 ]
A magyar kormány megkezdte az amerikai kis moduláris nukleáris technológia (SMR – Small Modular Reactor) hazai bevezetésének előkészítését – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten. A bejelentés szerint a munka kiterjed a technológiai, infrastrukturális, jogi és pénzügyi...
2025. JÚLIUS 30.
[ 17:22 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó