Magyarország
Gulyás Gergely: Februárban érkezik a 14. havi nyugdíj első része
Betűméret:             

A magyar kormány döntött a 14. havi nyugdíj bevezetéséről – jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón. A modell megegyezik a 13. havi nyugdíj korábbi visszaépítésének ütemezésével: a juttatás négy részletben érkezik majd, az első negyedet februárban folyósítják, egyszerre a rendes havi összeggel és a 13. havival. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjasok a hónapban a megszokott összeg mellett annak 125 százalékát is megkapják.

A miniszter közölte: jelenleg zajlik a nyugdíj-kiegészítések kézbesítése is, ami átlagosan 51 ezer forintos összeget jelent. Hangsúlyozta, hogy a kormány – a nehéz körülmények ellenére – továbbra is tartja magát ahhoz az elvhez, hogy megőrizze a nyugdíjak reálértékét, sőt, lehetőség szerint emelje is azt, írja az MTI.

Gulyás bejelentette a kamatstop további féléves meghosszabbítását is, amely a diákhitelek kamattámogatására is kiterjed. A kamatszint így 2026 első félévéig változatlanul 7,99 százalék marad. Összesen 273 ezer jelzáloghitel-szerződés tartozik a körbe.

További döntések: Más támogatások, bankadó, gyermekvédelem

A kormány a kis- és középvállalkozások helyzetével is foglalkozott. Gulyás szerint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával készülő megállapodás célja a vállalkozások működésének könnyítése. A 3 százalékos garantált kamatozású hitelt eddig majdnem 7000 cég igényelte, összesen 387 milliárd forint értékben. Emellett adóegyszerűsítések és további könnyítések is várhatók.
A kabinet a bankadó megduplázásáról is döntött, amit a miniszter azzal indokolt, hogy a bankok az elmúlt években két-két és félszeres profitnövekedést értek el.

A gyermekvédelem területén jelentős átalakításokra készül a kormány. Megduplázzák a nevelőszülői alapdíjat, emelik a fogyatékossággal élő gyermek után járó pótlékot, és bővítik a gyámi hálózatot: 200 új álláshelyet hoznak létre, egy új, 80 férőhelyes csecsemőotthont is kialakítanak. Ezek összesen mintegy 4 milliárd forintot jelentenek a jövő évi büdzsében.

Energiaügyi megállapodások és amerikai–magyar kapcsolatok

Gulyás szerint a magyar–amerikai kapcsolatok „a rendszerváltás óta nem voltak ilyen jók”. A miniszter a legfontosabb eredménynek azt nevezte, hogy Magyarország időkorlát nélküli mentességet kapott az orosz energiahordozókra vonatkozó amerikai szankciók alól. Elmondása szerint enélkül már november végétől többszörösére nőhettek volna a hazai energiaárak.

A washingtoni tárgyalásokon szó esett egy lehetséges magyarországi békecsúcsról is, amely közvetlenül hozzájárulhatna az orosz–ukrán háború lezárásához, ha „megérik rá az idő”. Gulyás szerint rekordösszegű amerikai beruházás várható Magyarországon, különösen az energiaszektorban, a járműiparban, a high-tech területeken és a védelemiparban.

A miniszter kitért arra is, hogy a jövő energiaellátását várhatóan a kis moduláris atomerőművek forradalmasítják. Ezek a technológiák – ha bizonyítanak – Magyarország számára is elérhetők lehetnek, 3–4 éves építési idővel.

A Magyarországot érő súlyos keleti és nyugati biztonsági kihívások közepette a Szuverenitásvédelmi Hivatalt nem politikailag megtámadni, majd felszámolni kellett volna, hanem jelentősen megerősíteni – közölte a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken. Havasi Bertalan az MTI-hez eljuttatott közleményében a hivatal...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 14:55 ]
Veszprémben kezdi meg újabb országjárását Magyar Péter miniszterelnök. Az első fórumot szombaton 16 órától tartják a Megyeház téren – közölte a kormányfő pénteken a Facebook-oldalán. „Találkozzunk a Megyeház téren!” – írta bejegyzésében Magyar Péter. A miniszterelnök augusztus 20-án, a Tisza Szigetek...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 12:07 ]
Az euró gyors bevezetése helyett sikeres bevezetésére van szükség - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke csütörtökön, a 64. Közgazdász-vándorgyűlés nyitónapján, Egerben. Varga Mihály kiemelte: ha a közös európai fizetőeszköz magyarországi bevezetése gyors lesz, az ellen senki nem fog tiltakozni, de a...
2026. SZEPTEMBER 11.
[ 0:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó