A magyar turizmus folyamatosan fejlődik és jó irányba halad – erről tanúskodnak az idei, október végéig nyilvántartott eredmények: 40,5 millió vendégéjszaka, csaknem 1000 milliárd forintnyi szálláshelyi bevétel és a 2000 milliárd forinthoz közelítő vendéglátói forgalom – mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Egresitsné Firtl Katalin közölte: a turizmus további fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy minden jól teljesítő, megbízhatóan működő szolgáltató számára elérhető legyen a fenntartható, kiszámítható és biztonságos finanszírozás.
A kormány ezért hozta létre a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpontot (KTH), amely októbertől tette elérhetővé a turisztikai szolgáltatók számára a 2,5 százalékos kamattal nyújtott start forgóeszköz- és beruházási kölcsönöket. Annak érdekében, hogy a legkisebb üzemméretű szolgáltatók körében még inkább ösztönözzék a beruházási kedvet és a minőségi szolgáltatásokat, a kormány egyedi finanszírozási konstrukciót dolgozott ki számukra.
Ez a KTH Start 2=3 akció, amelyben a legfeljebb 2 millió forintos hitel mellé további 1 millió forint vissza nem térítendő támogatás is igényelhető a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-nél. A közlemény szerint a konstrukció lényege, hogy az 1–2 millió forintos KTH Start beruházási vagy forgóeszköz-hitel mellé a hitelösszeg 50 százalékának megfelelő – legfeljebb 1 millió forint – vissza nem térítendő állami támogatás pályázható. A program januárban indul. (MTI)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

