Magyarország
Magyar Péter: Jövő csütörtökön aláírjuk a politikai megállapodást a felfüggesztett uniós források kifizetéséről
Betűméret:             

Már idén augusztusban kifizetik a családoknak a százezer forintos iskolakezdési támogatást, a nyugdíjasok pedig ősszel kaphatják meg a SZÉP-kártyán érkező támogatást. Az RTL Magyar Péterrel készített interjút, amelynek részleteit a tévécsatorna honlapján osztották meg szombat délután.

A portál szerint a miniszterelnök arról is beszélt, hogy idén kétszázalékos gazdasági növekedésre számít, valamint, hogy jövő csütörtökön aláírják a politikai megállapodást a felfüggesztett uniós források kifizetéséről.

A Tisza Párt a kampányban azt ígérte, ha kormányra kerülnek, egyik első intézkedésként 2026 augusztusától minden rászoruló család 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kap. A program mintegy 700 ezer nehéz körülmények között élő családnak nyújt segítséget, hogy a gyermekek méltó és biztonságos körülmények között kezdhessék meg a tanévet – közölte a párt tavaly decemberben.

A kormánypárt programjában az is szerepel, hogy bevezetik a nyugdíjas SZÉP-kártyát: ez évi 200 ezer forint támogatást jelent, amelyre mindenki jogosult lesz, akinek a nyugdíja alacsonyabb havi 250 ezer forintnál. Évente 100 ezer forint támogatást adnak azoknak, akiknek a havi nyugdíja 250 ezer és 500 ezer forint között van. Így a nyugdíjasok 97 százaléka megkapja a nyugdíjas SZÉP-kártyát – olvasható a Tisza Párt honlapján közzétett dokumentumban.

Magyar Péter: Dől a dominó - illusztráció
2026. MÁJUS 23.
[ 13:14 ]
Magyar Péter szerint az Európai Uniónak Ukrajna előtt a Nyugat-Balkán régóta tagjelölt országait kellene felvennie a közösségbe. Úgy véli, ellenkező esetben az EU elveszítheti hitelességét a térségben. A magyar miniszterelnök az osztrák APA hírügynökségnek adott interjúban arról beszélt: mielőtt az Európai Unió...
2026. MÁJUS 22.
[ 10:11 ]
Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota a honlapján péntek reggel. A Sándor-palota azt közölte péntek reggel az MTI-vel, hogy a köztársasági elnök a „kegyelmi ügyként” ismertté vált KEH/2787-6/2023 ügyiratszámú kegyelmi döntés kivizsgálását kezdettől fogva teljes egészében támogatja, és –...
2026. MÁJUS 22.
[ 8:52 ]
Azért fogunk dolgozni, ha kell minden nap, nyáron, hogy a lehető legtöbb uniós forrást haza tudjuk hozni a magyar vállalatoknak és a magyar embereknek – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Bécsben magyar újságíróknak nyilatkozva, miután udvariassági látogatást tett Alexander Van der Bellen osztrák...
2026. MÁJUS 21.
[ 18:08 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó