A szaúdi székhelyű Flynas légitársaság szerdán elindította a Rijád és Budapest közötti közvetlen járatát, amely első alkalommal teremt közvetlen légi összeköttetést Magyarország és Szaúd-Arábia között – jelentette be Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója az első közvetlen járat érkezése után tartott sajtótájékoztatón szerdán.
A légitársaság július elejétől szeptember végéig hetente három alkalommal – szerdán, pénteken és vasárnap – közlekedik a két főváros között Airbus A320neo típusú repülőgépekkel. Hozzátette: a rijádi összeköttetés a negyedik új interkontinentális járat, amely idén bekerült a budapesti repülőtér kínálatába a Philadelphia, Toronto és Szöul felé indított járatokat követően. A közvetlen légi kapcsolat hozzájárul a Közép-Európa és a Közel-Kelet közötti kapcsolatok bővítéséhez, és új távlatokat nyit a turizmus, a kereskedelem és a befektetések előtt – fogalmazott. Kiemelte: a rijádi átszállással az utasok számára elérhetővé válnak Szaúd-Arábia további régiói, illetve több indiai, etiópiai és pakisztáni úti cél is.
Majid bin Abdulaziz Al-Abdal, Szaúd-Arábia magyarországi nagykövete szerint a közvetlen légi járat új mérföldkövet jelent Szaúd-Arábia és Magyarország kapcsolatában, erősíti a két ország közötti gazdasági és kulturális kapcsolatokat, és illeszkedik a királyság Vision 2030 gazdaságfejlesztési programjához.
„Magyarország stratégiai fekvése, versenyképes gazdasága és kedvező üzleti környezete új lehetőségeket kínál a kétoldalú gazdasági kapcsolatok bővítésére” – mondta, megjegyezve, hogy ezzel egyszerűbbé válik a magyar cégek piacra lépése az öböl menti térségében, míg a szaúdi befektetők is könnyebben érhetik el a magyar és az európai piacokat. Sultan Al-Khaldi, a flynas értékesítési igazgatója elmondta, hogy a Rijád és Budapest közötti közvetlen összeköttetés célja nem csupán két város összekapcsolása, hanem a két ország és a két nép közötti kapcsolatok erősítése is. Hangsúlyozta, hogy a légitársaság Szaúd-Arábián belül több várost is elérhetővé tesz utasai számára, köztük Dzsiddát, Medinát és Dammámot, amelyek további nemzetközi összeköttetéseket biztosítanak. Kiemelte, hogy a Flynas flottája jelenleg 74 repülőgépből áll, amelyet a tervek szerint 2030-ra mintegy 260 gépre bővítenek.
A társaság új flottájában Airbus A320neo és Airbus A330neo típusú repülőgépek is helyet kapnak. A Flynas értékesítési igazgatója köszönetet mondott a Budapest Airportnak és a partnereknek az együttműködésért, és hangsúlyozta, hogy a légitársaság a következő időszakban mindkét irányban jelentős utasforgalomra számít.
Az új Budapest–Rijad járat az utasforgalom mellett az áruszállítás fejlődését is támogathatja. Az MTI kérdésére a flynas képviselői közölték, hogy a szeptember végéig tartó szezonális időszakban összesen mintegy 15 ezer ülőhelyet kínálnak a Budapest–Rijád útvonalon. Tájékoztatásuk szerint a közvetlen járatnak köszönhetően az utazási idő mintegy 4,5 órára csökken. A légi összeköttetés előkészítése 2024 végén kezdődött. A közép-európai régióban a légitársaság még Bécsbe, Prágába és Krakkóba üzemeltet közvetlen járatokat. (MTI)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

