A Fidesz elnöksége kiáll Hankó Balázs mellett, akinek mentelmi joga kiadását hétfőn tárgyalja a parlament – közölte a párt elnöksége az MTI-hez szombaton eljuttatott nyilatkozatában.
„Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása” – fogalmaztak. Mint írták, Hankó Balázs egyetemi tanár, köztiszteletben álló, elismert tagja a nemzeti, keresztény tudományos és szellemi életnek. „Az, hogy bűncselekménnyel hozzák összefüggésbe, meggyanúsítják, abszurd” – tették hozzá.
A Fidesz elnöksége szerint képtelenség, hogy megvalósult kulturális produkciók támogatását hűtlen kezelésnek minősíti a hatóság. Az NKA pénzeinek felhasználásáról a kormány világos szempontok alapján döntött – hangsúlyozták.
Ez arra kötelezte a minisztert, hogy a rendelkezésre álló mintegy 17 milliárd forintot kulturális célokra – azon belül is a populáris irányzatok támogatására –, valamint az ország egész területére nézve arányosan ossza szét, kerülje el, hogy a források a területi koncentráció logikája szerint jussanak el a támogatottakhoz – közölték.
„Az eljárást szorosan nyomon követjük, a vele szemben jogellenesen fellépők nem kerülhetik el a személyes felelősségre vonást, amikor a nemzeti erők helyreállítják a jogállamot” – olvasható a párt elnökségének nyilatkozatában.
Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztésére hűtlen kezelés bűncselekménye miatt, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként tett indítványt a legfőbbügyész-helyettes.
A Legfőbb Ügyészség korábbi közleménye szerint a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) működése során a Kiemelt Kulturális Programok Ideiglenes Kollégiumát (KKPIK) használták fel jogellenes cselekményre Hankó Balázs – az előző kormány kultúráért és innovációért felelős korábbi minisztere, az alap elnöke – irányításával.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

