Idén 70 éves az Újvidéki Rádió. A tartományi közszolgálati adó magyar nyelvű műsorának munkatársai kedd este élő műsorral jelentkeztek Szabadkáról.

A műsorban Tolnai Ottót, Gobby Fehér Gyulát, Vajda Tibort, Hernyák Györgyöt, Körmöci Petronellát, Miroslav Jovančićot, Palásti Andreát, Erős Ervint és Klemm Dávidot látta vendégül Madár Anikó, Krnács Erika, Patócs László és Balázs Attila.

A beszélgetések a rádiózáshoz, a közmédia művelődési műsorának múltjához és jelenéhez, valamint a kortárs vajdasági művelődési tendenciákhoz kötődtek, hisz a vendégek mindegyike vagy foglalkozott az Újvidéki Rádióval, vagy foglalkozik még ma is, illetve olyan fiatal művészek voltak a beszélgetőtársak, akiknek a munkáját a rádió műsoraiból is figyelemmel kísérhetik a hallgatók.

A színes és tartalmas beszélgetésben szó volt a többi közt a rádiódrámáról. Az Újvidéki Rádióban 1952-ben hangzott el az első hangjáték, akkor még élőben. Csak később kezdték el felvételezni a történeteket, s megvágva sugározni.

Vajda Tibor rendező kisgyerekként került be a rádióba. Nagyon fiatalon fedezték fel, mint szavalót, majd hangjátékok készítésére is elhívták. A Tavasz Jánoska elindul című mű volt, amiben elsőként szerepelt.

- Három éven keresztül minden második héten majdnem meghaltam, hiszen kis futárokat, bombás gyerekeket, partizánokat játszottam – mesélte Vajda Tibor. – Az egésznek az volt az eredménye, hogy megismertek. Mindenki azt hitte, hogy azokat a verseket, amiket a rádióban mondok, fejből tudom, pedig egyet sem tanultam meg, mert olvastam. Ez volt a hasznom a rádióból, hogy nem kellett verset fejből tanulnom. Viszont megtanultam a mikrofonnal bánni. A rádiónak ugyanis van egy olyan varázsa, hogy nem látod, de odaképzelhetsz mindent. Akinek fantáziája van, látja, hogyan néz ki az a színész, az a figura, akit hallgat. Akinek nincs képzelőereje, az ne hallgasson rádiót, főleg ne hangjátékot, mert ez a műfaj aktív részvételt kíván a hallgatótól. A rádió volt az első, amely bement a hallgató otthonába. Így kerültünk mi emberközelbe. 1952-ben hangzottak el az első hangjátékok, főleg Szabadkának köszönve, hisz az első hangjátékokban a szabadkai Népszínház művészei szerepeltek. Addig volt ez így, amíg az Újvidéki Rádió meg nem alapította saját színi együttesét. A világon két rádióban létezett színtársulat: Szkopjéban és Újvidéken – emlékezett Vajda Tibor hozzátéve, hogy amíg nem létezett az Újvidéki Színház, a magyar színjátszás fészke a tartományi székvárosban a rádióban volt.

Hernyák György, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára, rendező úgy emlékszik az Újvidéki Rádióban való munkájára, hogy reggelről estig dolgoztak, de ez nem esett nehezükre. Irodalmi műsorokat, vidám esteket, az Iskolarádió műsorait felvételezték napestig.

- Nagyon sok színházban dolgoztam, s mindenütt vannak súrlódások. Érdekes, hogy a rádió együttesében nem volt. Nagyon családias volt a hangulat, pedig egész nap munka volt. Még ma sem értem, hogy miért volt ez így.

A visszaemlékezésekből kiderült, hogy nagyon sok munka volt a későbbiekben, amikor már rögzítették a drámaműsorokat, az effektusok gyártásával. Az egyik hangjáték 45 másodperces főcíme például késő délutántól másnap reggelig készült.

Gobby Fehér Gyula első hangjátéka, amelynek a forgatásán részt vett Kopeczky László: Kutyák, macskák című darabja volt.

- Én csak belógtam a felvételre. Az összes kutyát és macskát Ferenczi Jenő játszotta, aki több hangon ugatott és több hangon nyávogott. Már ez az élmény is kötött a rádióhoz. Egyébként nekem az Újvidéki Rádió a hazát jelenti. Valamikor sikerült egy német világvevő készüléket vásárolnom, amivel az összes környező országban lehetett hallgatni az Újvidéki Rádiót. Magyarországon is rengetegen hallgattak bennünket, persze az akkori teóriák szerint azért, mert magyar nótákat is sugárzott a rádiónk és volt Szív küldi is. Szerintem azonban nem csak az volt az oka. Egy olyan hangot volt képes adni, olyan képet tudott a világról festeni, amit máshol nem lehetett megtenni és ezért is hallgattak bennünket.

Tolnai Ottó költő ugyancsak megemlékezett Ferenczi Jenőről. Utolsó felvétele olyan volt, mintha egy nagy párizsi színész csinálta volna, semmiben sem maradt le mögöttük.

- Ferenczi sok mást is teremtett nekem. Például kéményseprő volt a foglalkozása, s amikor írtam, s precíz akartam lenni, mindig nyösztettem, hogy mik a szerszámok pontos nevei. Nagyon boldog volt ezért, hosszú listákat adott. A legutóbbi regényemnek is a főszereplője a kéményseprő, s mondhatom azt, hogy Ferenczinél inaskodtam, mint kéményseprő, a párizsi nagy színésznél – emlékezett Tolnai Ottó.

Aki nem hallotta az élő rádióközvetítést, vagy nem volt ott Szabadkán, a Bunjevačko koloban, az hallgassa meg utólag a műsor felvételét a Vajdasági RTV honlapján.