Az alábbi heti jegyzetben két könyvről fogok szólni. Két új kiadványról, melyeket a Forum Kiadó az idei kanizsai írótáborra időzítve jelentetett meg. Mindkettőt a szó és a kép sajátos találkozása és kapcsolata jellemzi, ez bennük a közös a mellett, ami mindkét kiadvány tárgya: a vajdasági magyar irodalom. Az egyik a 28-os nemzedéket idézi, a másik pedig Kanizsai képmesék címmel Dormán Lászlónak az írótáborban készült képeit és a hozzájuk írt írói kommentárokat, emlékeket tartalmazza. Látszólag mindkettő a szűk szakma számára készült, lényegében azonban mindazok (tanárok, diákok, olvasók) érdeklődésére számot tarthat, akik érdeklődnek irodalmunk iránt; irodalomtörténeti adalékok.

Az irodalom a jelenben él, akkor, amikor olvassák, de életben az emlékezet tartja. Rövid távon nem sokkal az után, hogy olvastunk egy művet, regényt vagy verset, és felidézzük magunknak vagy másoknak, hosszú távon pedig akkor, amikor mint egykori tananyagra emlékezünk, vagy irodalomtörténet meg lexikon által idéződik fel, találkozunk vele. Idő tekintetében ez a két kötet a kettő között áll. Már múlt, de még jelen is. Ezt az időjátékot a 28-as nemzedéket bemutató kötet esetében az egy tömböt képező egykori és mai szövegek egysége teremti meg, a Dormán-album esetében pedig a mintegy három évtizeddel ezelőtt készült fotók és a velük kapcsolatos mai írói reflexiók párbeszéde jelenti.

Az irodalomban nemzedéken vagy ugyanabban az évben születetteket, vagy születés tekintetében közeli, de hasonló, illetve azonos szemléletű írók kisebb-nagyobb közössége értendő. A vajdasági irodalomban az utóbbira példa az ún. első Symposion-nemzedék, az előbbire pedig a most kötetben bemutatott 28-asok nemzedéke, tagjai: Ács Károly, Dévavári Zoltán, Fehér Ferenc, Kalapis Zoltán, Kopeczky László, Vukovics Géza, a festő-író Sáfrány Imre, illetve két képzőművész, Kalmár Ferenc és Vinkler Imre. Ahány alkotó, lényegében annyiféle szemlélet, s mégis szoros emberi, baráti összetartozás jellemzi őket, ami az egymásrafigyelés megannyi gesztusában mutatkozik meg. Ezt legszebben az egymáshoz írt levelek vagy Sáfrány kötetillusztrációi tanúsítják.

Talán a szép kiállítású könyv – anyagát a szerkesztő Faragó Kornélia válogatta – fejezetei elsőre eklektikusnak tűnnek, holott határozott koncepció szerint álltak össze. A szerzők vallomásai, leveleik s idézett műveik vagy ezek részletei – gazdag képanyaggal megtámogatva – a szubjektív megmutatkozást példázzák, míg az egykori vagy a későbbi kritikák, illetve a kötet számára készült esszék, értékelő tanulmányok az utókor, véleményét fogalmazzák meg. Így ér össze a múlt és a jelen, amit irodalomtörténeti egységbe foglal, hogy Herceg Jánostól, Szeli Istvántól, Bori Imrétől és Németh Istvántól az első Symposion-nemzedék tagjain, továbbá Jung Károlyon, Gobby Fehér Gyulán, Juhász Erzsébeten, Danyi Magdolnán, Bordás Győzőn, Harkai Vass Éván, Fekete J. Józsefen, Náray Éván és másokon át a mai fiatalokig sokan megszólalnak. Ezt a sort ismert magyarországi íróktól és itteni szerb alkotóktól (Weöres Sándor, Mészöly Miklós, Tandori Dezső, ill. Danilo Kiš, Stevan Raičković, Sava Stepanov) vett idézetek teszik teljessé.

Egyszerre szórakoztató és tanulságos kiadvány.

Jó olvasmány.

Hasonlóan, de alapfokon mégis másként, mint ahogy a 28-as nemzedéket idéző, ennek méltó beszédes és látványos emléket állító kötetben kapcsolódik össze a szó és a kép, alkot egységet e két tényező a Dormán-albumban. Itt nem a szó, hanem a kép a meghatározó elem. A történetet, az írótáborét és az ott-tartózkodó írókét is elsősorban a sok remek kép fejezi ki. Ezeket szólaltatják meg írók. Azt követően, hogy mintegy bevezetőként Bányai János a fotográfia lényegére mutat rá, majd pedig néhány Dormán-kép olvasatát adja, szólalnak meg az írók. Mindenki más nézőpontból. Lovas Ildikó – mintegy mementóként – Danyi Magdi alakját idézi. Bordás Győző arra emlékezve, amikor – ahogy a képek mutatják – Koncz Istvánnak átadták Ellen-máglya című kötetét. Jung Károly miközben egy halászlé kóstolását megörökítő képről ír, felidézi az épp akkor elhunyt Podolszki emlékét és ennek kapcsán írt, A Kapitány-réten című versének keletkezését. Dudás Károly számára a képek a rendezvény történetét idézik fel. Terék Anna pedig az utókor szemével fedezi fel az egykori írótábor vendégeinek őszinte emberi tekintetét, az egykori jelent látja, melyben az alkotók otthoni magánya feloldódik a közösségi lét pillanataiban.

A kötetben szám szerint a csoportos jelenetek dominálnak, de van néhány remek portré (Danyié, Podolszkié,Vajdáé), illetve kettős- és hármaskép is, elsősorban a Kanizsán immár szoboregyüttessel megörökített Koncz István-Dobó Tihamér kettősé, vagy a Tolnai és Bosnyák önfeledt nevetését, Németh István és Fehér Ferenc talányos összesúgását rögzítő felvétel, s nem utolsósorban a címoldalra tett Juhász Erzsébet/Dormán duetté, illetve a Danyi/Fehér Ferenc/Juhász Erzsébet meg a Csáky Piroska/Jung Károly/ Bordás Győző trióé.

Megannyi irodalomtörténeti és személyességet kifejező pillanat.

Jó nézni.

Gerold László