Portéka
Édes Annáink

A többes szám nem tévedés és nem is véletlen. Azt hivatott jelezni, hogy eddig, szerény ismereteim szerint, Kosztolányi Dezső Édes Anna című műve többször fordult elő erre mifelénk. Elsősorban, de nem kizárólag a regény színpadi adaptációjaként. Volt ugyanis egy Ana címmel 1980-ban Újvidéken megjelent szerb fordítása is, ahogy a mű kritikai kiadásában olvasható, Josip (számunkra, akik ismertük, József) Varga fordításában, ami azonban teljesen kihullott az emlékezet rostáján. De valóban elsősorban a színház érdeme, hogy Kosztolányi regénye vissza-visszatér ide, ahol immár évtizedek óta szépen alakul a költő-író kultusza. Először, ez is kuriózum, amiről eddig – a szerb nyelvű fordításhoz hasonlóan – nemigen tudtunk, hogy nálunk nem magyarul, hanem szerbül szólalt meg a regény színpadi változata. A Dunabánsági Színház mutatta be 1940. május 28-án Szabadkán, a repríz (nem röpríz, ahogy errefelé finomkodva szeressék írni, mondani!) két nappal később volt, míg a két előadás között, május 29-én a Naplóban (ahogy az egykori Bácsmegyei Naplót országos rendeletre átkeresztelték) kritika jelent meg az előadásról, melyet a következő hónapban Nagybecskereken (akkor Petrovgrádon) játszottak kétszer (meg kellene nézni a helyi sajtót, írnak-e s mit róla). A dicsérő méltatás szerzője – (t), azaz Timár (eredetileg Tiller) Ferenc, gombosi születésű publicista, költő – szerint Sebestyén Pál rendező, akit azért szerződtettek, hogy a műsorra tűzött magyar darabokat állítsa színre, elsősorban a „rendelkezésére álló színészanyagban” rejlő szerény lehetőségek kihasználásában jeleskedett. Ennek eredménye volt a címszerepet alakító Radmila Petrović sikere, aki a „sovány, savanyú, rideg nagyvárosba sodort falusi virágszálat, a maga kiengesztelhetetlenségében, ahogy jár kel az úri lakás szobáiban láthatatlan bilincsek közt”, néma tüntetésként megnyilatkozó hallgatással jelenítette meg. Anna drámai ellenlábasát, Vizinét pedig Rachella Ferrari, a jugoszláv színjátszás későbbi nagy színészegyénisége alakította (akit, mellesleg szólva, a színház egyévi tanulmányútra Pestre küldött, ahogy egy interjúból tudjuk) – „nagy művészettel”. A kritikus szerint „Az író intencióinak teljes átérzésére vall, ahogy megértette a neuraszténiás, a jóság és komiszság között vergődő alakot”, mely iránt „még szánalmat is tudott ébreszteni”. A bemutató legjobb alakítását nyújtó színésznő mellett a háború utáni szerb színjátszásban jeleskedő Milan Ajvaz (Markovics, a cselédszerző), Nikola Mitić (Vizi), Ilinka Dušanović (Katica) szerepelt az Édes Annában, ami a kritikus szerint „kegyeletes gesztus” volt a színház részéről, hogy „szuboticai vendégszereplését Kosztolányi” darabjával zárta.

Az Édes Anna magyarul először, ismereteim szerint, ugyancsak Szabadkán kapott színpadot, 1957. január 31-én a Népkör színjátszói adták elő Virág Mihály rendezésében, Rajta Margittal (Anna), Szalma Mihállyal (Vizi) és Nemes Kettyvel (Viziné) a főbb szerepekben. (Nem elképzelhetetlen, hogy műkedvelők másutt is játszották.)

Hivatásos társulat előadásában a közönség először (1983 decemberében) az Újvidéki Színházban találkozott a Kosztolányi-regény színpadi változatával. De nem az 1937. évi első pesti színrevitelt jegyző Lakatos László adaptációját, amely feltehetőleg Kosztolányinak élete utolsó hónapjaiban készült, de nem befejezett adaptációjával hozható kapcsolatba, vagy valamelyik későbbi átdolgozást játszották, hanem a rendező Harag György készítette változatot. Szokványos dramatizáció helyett valóban a regény sajátos színpadi változatról van szó. Harag ugyanis, ahogy nyilatkozta, a regény színpadra alkalmazása helyett „a regény szellemét” akarta visszaadni. Ennek érdekében a regény motívumainak felhasználásával alakította ki azt a két személy konfliktusára épülő struktúrát, amely az antik sors- vagy végzetdrámákat idézte fel. Az adaptációt dicsérő színpadi szövegből készült, sodró drámaiságú előadás a színház máig emlékezetes produkciója maradt, melynek művészi erejét néhány kiváló színészi alakítás, elsősorban Romhányi Ibi (Viziné) és Rövid Eleonóra (Anna) magas hőfokú drámai konfliktusa biztosította (mindketten díjat kaptak a vajdasági színházak fesztiválján!).

Ahogy Harag György dramatizációja, ugyanúgy Gyarmati Kata legújabb, Szabadkán nemrég színre vitt Édes Anna-változata is rendhagyó vállalkozásnak tekinthető. Ez utóbbi azzal, hogy az előadás szövegébe beemeli, a dialógusokkal egyenértékű drámai textussá teszi a prózai narráció számos részletét, nem kevesebbre mutat példát, mint hogy egy regény akkor is megőrizheti sajátos architektúráját, ha drámává szublimálják. A két szövegtípus szerves egészet alkot. Annak ellenére, hogy a narratív részletek némileg visszafogják az előadás drámai sodrását, kétségtelen, hogy a regényből átvett, az előadásban elhangzó Kosztolányi-mondatok jelentős mértékben segítik a szereplők, elsősorban Viziné és Anna teljesebb lélekrajzi ábrázolását. Függetlenül, hogy ezeket az epikus részleteket a szereplők a maguk nevében, mintegy belső hangként megszólaló nézőpontból mondják, vagy mások közlik róluk, más mond róluk véleményt, kommentálja gondolataikat, érzéseiket, az előadás olyan lelki tartalmakra irányítja a nézők figyelmét, amelyeket a regény írói esszenciájaként ismerhet meg, élvezhet az olvasó. Gyarmati Kata adaptációjában a regényből dráma lett, de a dráma megőrizte a regény kosztolányis bukéját. S hogy ezenközben kiváló előadás is a Czajlik József rendezte, számos találó részletből (díszlet, kellékek) építkező népszínházi Édes Anna, az elsősorban a két főszereplő, Vicei Natália (Viziné) és G. Erdélyi Hermina (Anna) pontos, kidolgozott, hiteles alakításának, valamint a legfontosabb mellékszerepeket, Vizit, Ficsort, a házmestert és a link Patikárius Jancsit tolmácsoló Csernik Árpádnak, Szilágyi Nándornak illetve Mezei Zoltánnak is köszönhető. Ha Harag hatásos adaptációját ismerve kissé szorongva is vártuk a regény új színpadi változatát, a bemutató után jó érzéssel állapíthattuk meg, nemhogy csalódást nem okozott, hanem hasonlóképpen megérdemelt színházi siker lehetőségét teremtette meg.

Gerold László

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Portéka 7 éve - illusztráció
2016. OKTÓBER 13.
[ 18:50 ]
Színházi hol mi - illusztráció
2016. SZEPTEMBER 30.
[ 11:57 ]
Naplóm, naplóm, mondd meg nékem... - illusztráció
2016. SZEPTEMBER 17.
[ 15:04 ]
Status quo - illusztráció
2016. AUGUSZTUS 27.
[ 12:08 ]
Ahhoz, hogy legyen életképes drámairodalom, közös kiadói és színházi figyelem kell, amire az utóbbi időben nem igen volt példa. Éppen ezért örvendetes, hogy Terék Anna nemrégen megjelent drámakötetét a szerző új drámájának tanyaszínházi bemutatója követte. Igaz, a három drámai szöveget tartalmazó (külsőre...
2016. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Nem hiszem, hogy olvastam valaha is szomorúbb, lehangolóbb könyvet Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójánál.Alább erről a könyvről próbálok írni. Nem kritikát, nem is recenziót, csak néhány fésületlen mondatot.Nem sokkal egy évre rá, hogy bejelentette, hasnyálmirigyrákja van, májáttéttel, július 14-én meghalt...
2016. JÚLIUS 27.
[ 16:47 ]
Az alábbi rövid portréval az egy évszázaddal ezelőtt (1916. július 16-án) született Pataki Lászlóra szeretnék emlékezni, úgy, ahogy a színészre, a színházi emberre – mert Pataki László rendező is, színészpedagógus is volt – legillőbb emlékezni: az életet jelentő szerepei, alakjai felidézéseivel. Mert a...
2016. JÚLIUS 10.
[ 15:05 ]
Beolvasás folyamatban