ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár
Színház és könyv
Betűméret:
Ferenc Judit: Különös ajándék. Tanyaszínház. Rendező: Puskás Zoltán.Czérna Ágnes: Tanyaszínház 1978–2008. Forum Kk., Újvidék, 2009.
Javában dúl a nyár, igaz, olyan, amilyen, de mégis nyár, mert megkezdődött a vakáció és az autók ki-be/be-ki sorban állása a horgosi/röszkei határátkelőn, és megkezdte új évadját a Tanyaszínház. Voltak nyilvános főpróbák, megtartották a kavillói bemutatót, s beindult a turné. A kőszínházakban szünetelő színházi évad immár harminckét éve megszakítás nélkül a szabad ég alatt folytatódik, mindannyiunk örömére nem kevesebb néző előtt, mint megszoktuk. Jóllehet az idei produkció az előzőeknél problémásabb. De a falu széli legelőkre, pályákra, iskolaudvarokba (tanya)színháznézni érkező közönség, a leghálásabb publikum, amely errefelé létezik, épp olyan lelkes, mint eddig mindig. Mert, két előadás alapján állíthatom, láttam, jól szórakozik. Bár erre, a recenzens szerint, mintha kevesebb oka lenne, mint az utóbbi években volt.
Hogy érdeklődéssel vártam az idei premiert, nem csupán jobb híján előráncigált fordulat mondatja velem, hanem az a tény, hogy a színésznő Ferenc Judit Tanyaszínházban bemutatásra került Különös ajándék című darabját már részben ismertem a tavalyi drámaíróversenyről. Második helyezett volt (nem „győztese”, ahogy a kavillói bemutatóról tudósító Magyar Szó-beli képaláírásban olvastuk!) a drámaírással próbálkozó színészmezőnyben. Emlékeimben afféle jópofa dologként élt, amely esetében nehéz volt megállapítani, de nem is fontos, mennyi az író, s mennyi a rendező érdeme.
Nos, ez a darab kel életre, némi továbbírás után a Tanyaszínház naponta változó játszóterein. Az, amiben bíztam, hogy az őszi alkalmi vállalkozásból igazi dráma legyen, nem történt meg, töredékes, nincs meghatározó, valódi drámai tétje. Ergo: az átírással drámaíró nem született ugyan, de a tanyaszínházi változat lényegesen jobb az előzőnél. Épp az új részleteknek köszönve, amelyekből több van, mint az első, inkább gegeket halmozó változatban. Azáltal, hogy a színhelyül választott bérház lakóival történő, zűrzavart keltő bohókás epizódok közé a drámai állékonyságot biztosító tőkesúly gyanánt újabb társadalmi, sőt politikai vonatkozású mozzanatok kerültek, mint a háború ellenes kifakadás, mindenképpen tartalmi többletet jelentenek, akkor is, ha az előadást elsősorban a rajzfilmes futkározásokból és a verbális vaskosságokból (ebből is, abból is több van a szükségesnél!) szőtt csábruha jellemzi. A közönség annak rendje s módja szerint el is csábul az olyan vulgaritások hallatán, mint amikor az egyik főszereplő, miután megvádolják, hogy akkora marha gyereket csinált, mint a valóban kissé ügyefogyott Janika, ekképpen védekezik: „Hányszor mondjam, hogy nem CSINÁLTAM, hanem csak basztam az anyját?!”. S ezt a közönség harsány nevetéssel honorálja, és teszi ezt még számos hasonlóan intonált esetben. De veszi a lapot akkor is, amikor a postás a nyugdíj, a szociális segély helyett számlákat kézbesít. Ha van csúcspontja ennek a hol felpörgetett, hol pedig, mint az eszeveszett futkározások esetében, teljesen érdektelenné vált epizódokból álló előadásnak, az szerencsére nem valamelyik alpárira hangolt pillanathoz, hanem a kisebbségi létszámcsökkenés miatt elhangzó kifakadást követő Oj, Jugoslavijo! című dalhoz kötődik. A kis pioníroknak öltözött szereplők előadta numera fogadtatásában egyszerre érezni a közönség nosztalgiáját a titói rendszer iránt, és ennek kritikáját is. Hasonlóképpen érezni az előadás központi eseményének szánt, bár összefogó szerkezeti erővel nem bíró, születésnapi buli esetében is megnyilvánuló karikírozó szándékot, ami nem csak abban a fekete humor-szerű mozzanatban mutatkozik meg, hogy a bérház legidősebb lakója, a százéves Imrenéni, a tiszteletére rendezett műsor előtt meghal (ennek ellenére a bulit, némi módosítással, megtartják), hanem a műsorszámok, kiválasztásában és (a Szózat, a Nemzeti dal, a balettjelenet) ügyefogyott előadásában is.
Hogy az idei tanyaszínházi produkció nem a legsikerültebbek közé fog tartozni nyári színházunk történetében – bár kétségtelen, hogy a színiakadémisták (elsősorban Soltis Lehel, Crnkovics Gabriella, Raffai Ágnes, Hajdú Tamás) láthatóan élvezik és ügyesen ki is használják azt a játékszabadságot, amit a kőszínházban még nem volt alkalmuk megismerni és gyakorolni –, abban a vonatkozásban közvetve a Tanyaszínház történetét feldolgozó monográfia adhat némi eligazítást.
Czérna Ágnes (1974) amellett, hogy a kötet bevezető fejezeteiben megindokolja a témaválasztást (a maga nemében egyedülálló Tanyaszínház „meghatározó része és különleges színfoltja a [magyar] színháztörténetnek”), bemutatja a tanyaszínházi modellt, ezt elhelyezi a színházi világban, közönségszociológiai jellemzést ad, s kiemeli a Tanyaszínház identitásőrző szerepét, kivált a háborús években, bár kissé politikusbabnak véli, mint valójában volt, könyve törzsanyagában előadásról előadásra haladva mutatja be, idézi fel leíró és kritikai eszközökkel is, kritikákat, cikkeket idézve és átmesélve az eddigi produkciókat. Miközben elvégzi a három évtizednyi működés, létezés korszakolását és egyenként minősíti az előadásokat, azon művek között, amelyek az idei előadáshoz hasonlóan a tartalmi vonatkozások mellett (pl. a Páratlan páros volt 1999-ben) inkább a mulattatást vállalták, közvetve kijelöli a Különös ajándék című produkció helyét is a Tanyaszínház történetében.
Munkáját a fiatal szerző helyesen a színháztörténeti monográfiák két, egymást feltételező pillére építi: dokumentumokra (adatokra, recepcióra) és színházi, irodalmi, művészeti tájékozottságon alapuló egyéni véleménynyilvánításra. Nem csak krónikát ad, amit nálunk színháztörténetként szokás eladni, bár elsősorban azt, hanem áttekint és minősít is. S ehhez bőven él a Tanyaszínházzal kapcsolatos gazdag irodalom nyújtotta lehetőségekkel. Czérna Ágnes kötete ily módon sajtó- és kritikatörténeti szempontból is fontos lehet. Igazi értékét az előadások repertóriuma, a hozzá kapcsolódó, a kötetet átindázó érdekes képanyag és az évadokra bontott bibliográfia jelenti.
Gerold László
Ahhoz, hogy legyen életképes drámairodalom, közös kiadói és színházi figyelem kell, amire az utóbbi időben nem igen volt példa. Éppen ezért örvendetes, hogy Terék Anna nemrégen megjelent drámakötetét a szerző új drámájának tanyaszínházi bemutatója követte. Igaz, a három drámai szöveget tartalmazó (külsőre...
2016. AUGUSZTUS 11.
[ 16:06 ]
Nem hiszem, hogy olvastam valaha is szomorúbb, lehangolóbb könyvet Esterházy Péter Hasnyálmirigynaplójánál.Alább erről a könyvről próbálok írni. Nem kritikát, nem is recenziót, csak néhány fésületlen mondatot.Nem sokkal egy évre rá, hogy bejelentette, hasnyálmirigyrákja van, májáttéttel, július 14-én meghalt...
2016. JÚLIUS 27.
[ 16:47 ]
Az alábbi rövid portréval az egy évszázaddal ezelőtt (1916. július 16-án) született Pataki Lászlóra szeretnék emlékezni, úgy, ahogy a színészre, a színházi emberre – mert Pataki László rendező is, színészpedagógus is volt – legillőbb emlékezni: az életet jelentő szerepei, alakjai felidézéseivel. Mert a...
2016. JÚLIUS 10.
[ 15:05 ]
Nincs hozzászólás. Legyen az első!