Levelek a Rózsa utcából
A veréstől a jutalmazásig

Mint mindenkinek, egy újságírónak is vannak munkavégzés közben bevésődött emlékei, amelyek a társadalmi változások igazságtalanságairól szóló intő jelként vissza-visszatérnek és keserűséggel teli életutakra emlékeztetnek. Számomra egy ilyen markáns emlék egy német származású, karrier tekintetében sikeresnek mondható férfi visszaemlékezése, aki a nyilvánosságnak szánva beszélt gyerekkori rossz emlékeiről, hogy az édesanyja megverte, amikor meghallotta, hogy kisgyerekként az újvidéki Telep valamelyik utcájában a szomszéd gyerekekkel játszva németül beszél. A rossz emlék, persze nem az édesanyjához kötődött, hanem a körülményekhez, amelyek veszélyeitől az édesanyja mindenképpen meg akarta óvni.

A gyerekeküket védő német anyák szempontjából a második világháború után németül beszélni tilos volt az akkori Jugoszláviában, mert állandóan fenyegetett a megsemmisítő táborba való elhurcolás veszélye, később a kitaszítottság érzése, a “bűnös” nemzethez tartozók kirekesztettsége. Nem mintha magyarnak lenni akkoriban túl előnyös lett volna, de az identitásváltás valamilyen szinten védettséget jelentett, különösen azoknak a németeknek, akik a magyart is jól beszélték. Tiltani a német nyelv használatát egyet jelentett az életveszélytől való megóvástól. Igy történt, hogy sokan csak alig beszéltek valamelyest németül, és később, a múlt század kilencvenes éveiben, amikor Vajdaságban sorra alakultak a német egyesületek, a régi gyökerekhez visszatérve többen akkor kezdték újra tanulni őseik nyelvét, nem csak azok, akik elmagyarosodtak, hanem az elszerbesedettek is. Utóbbiak is igen nagy számúak. A kényszerű, életmentő identitásváltás következményei az egyéni sorsokra és az érintettek családjaira nézve jártak szomorú, a legtöbb esetben visszahozhatatlan következményekkel, miközben az elnyomottság és kisebbrendűség érzését növelte, hogy erről kifelé, a közösség felé sem igen volt ajánlatos bármit is mutatni. Ezért hatott katarzisként, amikor a német egyesületekben a németül alig beszélő leszármazottak bátran kimondták, hogy őseik nyelvén beszélve sokat hibáznak, de ez nem az ő személyes gyengeségük, hanem a kényszerű körülmények következményei.

Most figyelemre méltó jelenségként kezelik Szerbiában a német nyelv iránti érdeklődést. Meg is jelent a közösségi portálok egyikén a viszonyainkat találóan leíró ironikusan hangzó humoros bejegyzés, miszerint errefelé hajdanán partizánosdit játszottak a gyerekek és senki sem akart a játékban német lenni, viszont ma a valós életben mindenki német szeretne lenni… Tény, hogy a német nyelv felértékelődött Szerbiában, mint úgy általában az idegen nyelvek. A magyaré is, amelyet pedig a vegyes összetételű közösségekben könnyűszerrel meg is tanult, aki akart. Az utóbbi évtizedben gyakorta hallhattunk szemrehányást szerb ismerősöktől, hogy miért is nem erőltettük velük a magyar mondatokat, mert most ők sokkal könnyebben boldogulnának Magyarországon.

Jó lenne, ha a nyelvtudás nem csak az elvándorlás körülményei között lenne fontos, hanem ugyanúgy, mint hajdanán, úgy általában a boldogulás szempontjából. Az ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz közmondásunk örök igazsága napjainkban hatványozottan érvényes, függetlenül az angolnak a világban és a világhálón történő térhódításától. Épp a minap emlegettem egy gimis osztálytársam példáját aki – egyébként a zombori gimnáziumban jól megtanultunk németül – a német nyelvtudását felnőtt korban magánórákon tökéletesítette csak azért, hogy eredetiben olvashassa Immanuel Kant filozófiáját. Vagyis: a tudás örömforrás is, nem csak haszon.

A pszichológiában számos tanulmány készült a többnyelvűségről, az anyanyelvvel párhuzamosan más nyelvek elsajátításának a buktatóiról és előnyeiről, de a kutatások eredményei abban megegyeznek, hogy a korai gyerekkorban megszerzett nyelvtudás megmarad, a több nyelv okozta némi kavarodás pedig a képességek beérésével folyamatosan és maradandóan áthidalható. A szülő az, aki gyermeke fejlődését megtapasztalva szabadon eldöntheti, hogy milyen irányba indítja el őt a nyelvtanulások terén, kihasználva nem csak az iskola és a magántanárok, hanem a rokonság és a szomszédok nyelvismeretét is. Ha plusz nyelvként a németet is beválasztja, ma már szabadon jutalmazhatja a tudást. Az életmentő verés körülményei soha ne térjenek vissza!

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Kovidosan - illusztráció
2020. JÚLIUS 1.
[ 22:37 ]
Vállalás - illusztráció
2020. JÚNIUS 19.
[ 12:54 ]
Irreguláris - illusztráció
2020. JÚNIUS 11.
[ 16:44 ]
Újranyitás - illusztráció
2020. MÁJUS 29.
[ 15:19 ]
Vannak emberek – közöttük az újságírók és a döntéshozók tanácsadói -, akik ezekben a napokban a szokásosnál még éberebben figyelik a határhelyzetet, hiszen fontos következtetéseket lehet levonni abból, hogy egy-egy ország hogyan enyhít a koronavírus-járvány miatti intézkedésein. Mi, a magyar-szerb határ...
2020. MÁJUS 22.
[ 17:58 ]
Most, hogy Szerbia döntött és haza utazhatunk 72 óránál nem régebbi (nyálkahártyából vett) negatív PCR virusteszt birtokában, azt számolgatjuk kedves rokonommal, hogy mennyibe is kerül egy ilyen utazás itthonról, Magyarországról, haza Szerbiába, Vajdaságba (Délvidékre). Ő is, mint én is, „ittragadt” Budapesten a...
2020. MÁJUS 12.
[ 11:11 ]
Általában szeretünk olyan helyzetbe kerülni, amikor más szerepébe képzelve magunkat szemlélhetjük a világot, illetve eljátszadozhatunk a gondolattal, milyen lenne, ha mi lennénk ott, ahol éppen most másvalaki van. Járvány idején a falak közé kényszerülve sokunk napjait teszi tartalmassá ez a játék, hiszen bármennyire is...
2020. MÁJUS 2.
[ 11:33 ]
Beolvasás folyamatban