Levelek a Rózsa utcából
A veréstől a jutalmazásig

Mint mindenkinek, egy újságírónak is vannak munkavégzés közben bevésődött emlékei, amelyek a társadalmi változások igazságtalanságairól szóló intő jelként vissza-visszatérnek és keserűséggel teli életutakra emlékeztetnek. Számomra egy ilyen markáns emlék egy német származású, karrier tekintetében sikeresnek mondható férfi visszaemlékezése, aki a nyilvánosságnak szánva beszélt gyerekkori rossz emlékeiről, hogy az édesanyja megverte, amikor meghallotta, hogy kisgyerekként az újvidéki Telep valamelyik utcájában a szomszéd gyerekekkel játszva németül beszél. A rossz emlék, persze nem az édesanyjához kötődött, hanem a körülményekhez, amelyek veszélyeitől az édesanyja mindenképpen meg akarta óvni.

A gyerekeküket védő német anyák szempontjából a második világháború után németül beszélni tilos volt az akkori Jugoszláviában, mert állandóan fenyegetett a megsemmisítő táborba való elhurcolás veszélye, később a kitaszítottság érzése, a “bűnös” nemzethez tartozók kirekesztettsége. Nem mintha magyarnak lenni akkoriban túl előnyös lett volna, de az identitásváltás valamilyen szinten védettséget jelentett, különösen azoknak a németeknek, akik a magyart is jól beszélték. Tiltani a német nyelv használatát egyet jelentett az életveszélytől való megóvástól. Igy történt, hogy sokan csak alig beszéltek valamelyest németül, és később, a múlt század kilencvenes éveiben, amikor Vajdaságban sorra alakultak a német egyesületek, a régi gyökerekhez visszatérve többen akkor kezdték újra tanulni őseik nyelvét, nem csak azok, akik elmagyarosodtak, hanem az elszerbesedettek is. Utóbbiak is igen nagy számúak. A kényszerű, életmentő identitásváltás következményei az egyéni sorsokra és az érintettek családjaira nézve jártak szomorú, a legtöbb esetben visszahozhatatlan következményekkel, miközben az elnyomottság és kisebbrendűség érzését növelte, hogy erről kifelé, a közösség felé sem igen volt ajánlatos bármit is mutatni. Ezért hatott katarzisként, amikor a német egyesületekben a németül alig beszélő leszármazottak bátran kimondták, hogy őseik nyelvén beszélve sokat hibáznak, de ez nem az ő személyes gyengeségük, hanem a kényszerű körülmények következményei.

Most figyelemre méltó jelenségként kezelik Szerbiában a német nyelv iránti érdeklődést. Meg is jelent a közösségi portálok egyikén a viszonyainkat találóan leíró ironikusan hangzó humoros bejegyzés, miszerint errefelé hajdanán partizánosdit játszottak a gyerekek és senki sem akart a játékban német lenni, viszont ma a valós életben mindenki német szeretne lenni… Tény, hogy a német nyelv felértékelődött Szerbiában, mint úgy általában az idegen nyelvek. A magyaré is, amelyet pedig a vegyes összetételű közösségekben könnyűszerrel meg is tanult, aki akart. Az utóbbi évtizedben gyakorta hallhattunk szemrehányást szerb ismerősöktől, hogy miért is nem erőltettük velük a magyar mondatokat, mert most ők sokkal könnyebben boldogulnának Magyarországon.

Jó lenne, ha a nyelvtudás nem csak az elvándorlás körülményei között lenne fontos, hanem ugyanúgy, mint hajdanán, úgy általában a boldogulás szempontjából. Az ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz közmondásunk örök igazsága napjainkban hatványozottan érvényes, függetlenül az angolnak a világban és a világhálón történő térhódításától. Épp a minap emlegettem egy gimis osztálytársam példáját aki – egyébként a zombori gimnáziumban jól megtanultunk németül – a német nyelvtudását felnőtt korban magánórákon tökéletesítette csak azért, hogy eredetiben olvashassa Immanuel Kant filozófiáját. Vagyis: a tudás örömforrás is, nem csak haszon.

A pszichológiában számos tanulmány készült a többnyelvűségről, az anyanyelvvel párhuzamosan más nyelvek elsajátításának a buktatóiról és előnyeiről, de a kutatások eredményei abban megegyeznek, hogy a korai gyerekkorban megszerzett nyelvtudás megmarad, a több nyelv okozta némi kavarodás pedig a képességek beérésével folyamatosan és maradandóan áthidalható. A szülő az, aki gyermeke fejlődését megtapasztalva szabadon eldöntheti, hogy milyen irányba indítja el őt a nyelvtanulások terén, kihasználva nem csak az iskola és a magántanárok, hanem a rokonság és a szomszédok nyelvismeretét is. Ha plusz nyelvként a németet is beválasztja, ma már szabadon jutalmazhatja a tudást. Az életmentő verés körülményei soha ne térjenek vissza!

Friedrich Anna

A szerző a Vajdaság Ma publicistája, rovata, a Levelek a Rózsa utcából, hetente frissül.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Szex és határ - illusztráció
2019. OKTÓBER 17.
[ 15:41 ]
Idősen ma - illusztráció
2019. OKTÓBER 2.
[ 13:34 ]
Minden tanévkezdéskor megdöbbentő az elsősösök számának csökkenése, pedig ezzel a ténnyel tisztában vagyunk az egész naptári évben. Tudjuk, hogy baj van a népesedéssel, és ráadásul az elvándorlás is állandó, hiába telt el lassan több mint két évtized a délszláv háborús körülmények és a bombázások nehéz ideje...
2019. SZEPTEMBER 5.
[ 18:55 ]
Ismerőseim körében többen is betegek. Ilyenkor, a legnagyobb nyári kánikulában köhögnek, náthásak, lázuk van, levertek, képtelenek a munkára. Van közöttük nyugdíjas, aki ennélfogva pihenőre kényszerül a nagy nyárvégi befőzések, savanyúság-eltevések ideje alatt, van viszont, aki betegszabadságát tölti úgymond...
2019. AUGUSZTUS 30.
[ 19:33 ]
Egyfajta megnyugtató borzongás járt át, amikor az a személy, akinek hoztam, belülről áradó tisztelettel az ujjai közé fogta az eléje tartott kenyérfalatkát, és a szájához emelte. A bezdáni templom oltárán megáldott, a bácskai búzatáblákon termett búzából sütött kenyér egy pici foszlánya megérkezett Budapestre, a...
2019. AUGUSZTUS 22.
[ 13:35 ]
Beolvasás folyamatban