Sport
Magyarkanizsa és Algyő az atlétikát népszerűsíti 
Betűméret:             

Magyarkanizsa és Algyő pénteken délben aláírta azt a partnerségi nyilatkozatot, amely az IPA-Interreg Program keretében megvalósuló, Az atlétika mindenkié elnevezésű program közös lebonyolítására vonatkozik. A projekt keretében az atlétikai edzéstervek más sportágak esetében való alkalmazását vizsgálják és népszerűsítik, de sportobjektumok is létesülnek.

A dokumentumot Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester, dr. Füzesy István algyői alpolgármester és Goran Obradović, a Vajdasági Atlétikai Szövetség elnöke látta el kézjegyével а magyarkanizsai városháza dísztermében.

Olyan sportlétesítményeket tudunk létrehozni és olyan folyamatot elindítani, amely hosszú időre meghatározhatja mindkét település sportolóinak a jövőjét, s a fejlődés irányvonalát, mondta dr. Füzesy István az algyői partner képviseletében.

- Korábban is többször pályáztunk már együtt Magyarkanizsával, dolgoztunk már együtt a gazdasági szférában, úgyhogy nagyon jó a kapcsolat a két település között. Az algyői önterületi rész 387 ezer eurós, s egy futópálya is felépül majd belőle. Ugyanakkor az atlétikát bevonjuk a más sportágakat űző sportolók felkészítésébe. Tulajdonképpen ez egy tudományos háttérmunka, amit beépítünk majd a sportolók felkészítésébe - fogalmazott dr. Füzesy István.

Goran Obradović szerint a program nemcsak a két település, hanem Vajdaság és egész Szerbia sportjának a fejlesztéséhez is hozzájárulhat. A Vajdasági Atlétikai Szövetség is hosszú évek óta együttműködik magyarországi partnereivel, ami hozzájárult az atlétika fejlődéséhez. Mindennek a koronája az volt, amikor tavaly Budapesten, az atlétikai világbajnokságon Szerbia megszerezte első aranyérmét, mondta a szövetség elnöke.

Az atlétika egy olyan alapsport, amelynek edzési módszereire mindenkinek szüksége van a sportolók közül, emelte ki Mészáros Kornél, a projektum koordinátora.

- A fő célja a projektnek, hogy a környékbeli sportszakembereket, edzőket, testnevelőtanárokat, akik nem kifejezetten atlétaedzők, megtanítsuk olyan módszerekre, amiket az atlétika tud nyújtani az összes többi sportolónak is, legyen szó akár futásról, ugrásról vagy dobásról. El fog készülni egy olyan tudományos kiadvány, ami a szakmában hiánypótlónak számít majd, s ami e módszerről szól majd - magyarázta Mészáros Kornél hozzátéve, hogy természetesen Magyarkanizsán is épül majd egy 2400 négyzetméteres atlétikapálya, a Birkózóakadémia mellett, most még egy üresen álló telken. Az erre szánt összeg 350 ezer euró, a projekten nyert pénz pedig 450 ezer euró. A fennmaradó részből táborokat, rendezvényeket szerveznek, s a könyvet adják ki.

Az elmúlt 15 évben már nagyon sok IPA-programban részt vett Magyarkanizsa önkormányzata. Most már eljutottak arra a szintre, hogy nemcsak az önkormányzat, hanem a község civil szervezetei is bátrabban pályáznak ezekre a kiírásokra, mondta Fejsztámer Róbert polgármester.

- Az önkormányzat minden ilyen nemzetközi projekt mellé beáll, hogy az 50-60 százalékos előfinanszírozást biztosítsa. Mindenképpen szükség van tehát az önkormányzati pénzügyi háttérre, hogy a program működni tudjon. Jelenleg úgy néz ki, hogy ebben a kiírási ciklusban 7-8 nyertes pályázatunk lesz. Egyrészt örülök, hogy egyre több intézmény veszi a bátorságot, hogy pályázzon, másrészt minden pénzügyi szempontból nagy kihívást jelent. Az atlétikai projekt egy olyan együttműködés gyümölcse, amit Algyővel már hosszútávon ápolgatunk. A cél, hogy a birkózás és a kajakozás mellett az atlétika is kapjon egy olyan háttérlöketet, lendületet, ami még jobban népszerűsíteni fogja a sportágat, hogy a gyerekeket, fiatalokat ki tudjuk mozdítani az otthonaikból, s hogy újra közösségi életet éljenek például a sportklubokon belül - fogalmazott Fejsztámer Róbert.

A magyarkanizsai polgármester bízik abban, hogy a projekt hozzájárul majd a község sportéletének az erősítéséhez.

Németh Ernő
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a Liverpool FC házigazdaként 2-2-es döntetlent játszott a Nottingham Foresttel az angol labdarúgó-bajnokság második fordulójának szombati játéknapján. A vendégek kétszer is előnybe kerültek, de a házigazdák mindkétszer egyenlítettek. A liverpooli Florian Wirtz gólját a 32....
2026. AUGUSZTUS 29.
[ 15:42 ]
Kiss Péter Pál címét megvédve aranyérmet szerzett szombaton a KL1-es kategóriában a poznani kajak-kenu-világbajnokság paraversenyei során. A Honvéd 23 éves versenyzője 2019 és 2023 között sorozatban négyszer nyerte meg ezt a számot, amelyben kétszeres paralimpiai bajnok is. A 2024-es, szegedi vb-t azonban sérülés miatt ki...
2026. AUGUSZTUS 29.
[ 13:30 ]
A Ferencváros az első kalapból az AC Milannal és a Juventusszal találkozik a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában. A pénteki, monacói – számítógép által lebonyolított – sorsoláson kiderült: a második kalapba sorolt magyar kupagyőztes az olasz nagycsapatok közül a Juventust fogadja, míg Milánóba utazik. További...
2026. AUGUSZTUS 28.
[ 14:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó