Sport
Álvaro Arbeloa váltja Xabi Alonsót a Real Madrid vezetőedzőjeként
Betűméret:             

Álvaro Arbeloa váltja Xabi Alonsót a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzőjeként.

A fővárosi klub hétfőn honlapján közölte, hogy a tavaly nyáron kinevezett Alonsóval közös megegyezéssel szerződést bontottak. A szakítás részleteit nem közölték, de megköszönték a 44 éves tréner munkáját és további sok sikert kívántak a pályafutásához.

Xabi Alonso tavaly nyáron a Bayer Leverkusentől érkezett Madridba, az együttes kispadján mindössze 34 mérkőzés jutott neki, ezeken 24 győzelem, négy döntetlen és hat vereség volt a mérlege. Az utolsó meccse a vasárnapi, Barcelona ellen 3-2-re elveszített spanyol Szuperkupa-döntő volt.

A Real nem sokkal később azt is bejelentette, hogy Alonso helyét a 42 esztendős Álvaro Arbeloa veszi át: a szakember tavaly június óta a klub második számú csapatát, a Castillát irányította, de 2020 óta a királyiak akadémiáján dolgozik, írja az MTI.

Arbeloa játékosként 2009 és 2016 között 238 mérkőzésen szerepelt a Realban, amellyel nyolc trófeát nyert: a Bajnokok Ligájában és a Király Kupában kétszer diadalmaskodott, a klub-vb-t, az európai Szuperkupát, a spanyol bajnokságot és a spanyol Szuperkupát egyaránt egyszer nyerte meg. A spanyol válogatottban 56 alkalommal lépett pályára, az együttessel világbajnok és kétszeres Európa-bajnok.

Van esély arra, hogy Szoboszlai Dominik pályára lépjen vasárnap a Liverpool színeiben az Arsenal elleni angol bajnoki rangadón – erről Andoni Iraola vezetőedző beszélt pénteki sajtótájékoztatóján. A spanyol szakember szerint a magyar válogatott csapatkapitánya és a szintén sérüléssel bajlódó Victor Munoz játéka sem...
2026. OKTÓBER 30.
[ 20:50 ]
Harry Kane, a Bayern München 33 éves angol csatára először nyerte el a France Football magazin által odaítélt és az év legjobb játékosának járó Aranylabdát. Kane a tavaly augusztus 3. és idén július 19-ig tartó időszakban az angol válogatottban és a Bayern Münchenben összesen 65 mérkőzésen 73 gólt szerzett, ezzel az...
2026. OKTÓBER 27.
[ 8:11 ]
Ma este Londonban adják át a világ egyik legrangosabb egyéni labdarúgó-elismerését, az Aranylabdát. Az idei díj legesélyesebb jelöltjei között Lamine Yamalt, Kylian Mbappét és Harry Kane-t emlegetik, de Lionel Messi neve is felmerült a lehetséges győztesek között. A döntésnél nemcsak az egyéni teljesítmény, hanem a...
2026. OKTÓBER 26.
[ 11:11 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó