EU-csúcs: Szerbia tagjelöltségéről majd csak márciusban
Betűméret:
Szerbia nem kapta meg az uniós tagjelölti státust, jelentették a szerb hírügynökségek Brüsszelből. Az Európai Tanács pénteken reggel Brüsszelben úgy határozott, hogy Szerbia státusáról 2012 márciusában dönt. Eredményt Belgrád akkor is csak abban az esetben várhat, ha előrehaladást ér el a Pristinával folytatott párbeszédben. Az EU-csúcs részvevői további feltételként szabták, hogy Szerbiának segítségre kell lennie az EULEX és a KFOR szabad mozgásának lehetővé tételében – tudta meg a Tanjug diplomáciai forrásokból.Ugyanakkor Montenegró számára jövő júniusban kijelölhetik a csatlakozási tárgyalások megkezdését, ám ehhez is feltételeket szabtak.
A már véglegesnek tekinthető döntést hivatalosan a délutáni órákban teszik közzé.
Boris Tadić szerb államfő a döntés ismertetése előtti nyilatkozatában figyelmeztetett, hogy a halasztással és az újabb feltételekkel növekszik az instabilitás veszélye, s attól lehet tartani, hogy Szerbia és vele együtt a nyugat Balkán is ismét a nacionalizmus és a türelmetlenség ingoványába süllyed.
Vid napján minden látszik (Sve se vidi na Vidovdan) elnevezéssel tartottak ma Kraljevóban több helyszínen megmozdulást, amelyet a tiltakozó egyetemisták hívtak össze. Az N1 tudósítása szerint a rendezvény fő üzenete, hogy "közeledik a Szerb Haladó Párt uralkodásának vége, az egyetemisták győzni fognak".
A...
2026. JÚNIUS 28.
[ 20:31 ]
A szerb belügyminisztérium két új internetes csalásra figyelmeztette a polgárokat, amelyek SMS-ben és a Messenger alkalmazáson keresztül terjednek. Mindkét esetben az a cél, hogy a csalók személyes és pénzügyi adatokat szerezzenek meg a felhasználóktól.
Az elkövetők hamisan intézményeknek vagy ismert cégeknek adják ki...
2026. JÚNIUS 28.
[ 16:49 ]
Hadászati bemutatót tartottak ma a Pasuljanske livade gyakorlótéren, amelyen több magas rangú tisztségviselő is jelen volt, köztük Aleksandar Vučić szerb elnök, Đuro Macut kormányfő, Bratislav Gašić védelmi miniszter, Ivica Dačić belügyminiszter, Milan Mojsilović vezérkari főnök, valamint a boszniai Szerb Köztársaság...
2026. JÚNIUS 28.
[ 16:28 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár

