Szerbia
Szerb-horvát államfői találkozó: A feszültségek csökkentését fog dolgozni mindkét fél
Betűméret:             

A szerb és a horvát nemzeti kisebbség jogainak védelméről, a két ország közötti határvonal pontos kijelöléséről, az 1991-1995-ös horvátországi háborúval kapcsolatos lezáratlan kérdésekről, valamint a gazdasági együttműködésről és az infrastruktúra fejlesztéséről tárgyalt Kolinda Grabar-Kitarović horvát és Aleksandar Vučić szerb államfő hétfőn Zágrábban.

Grabar-Kitarović a találkozót követő közös sajtótájékoztatón kijelentette: néhány kérdésben egyetértettek, míg másokban közeledtek az álláspontok. Megállapodtak abban, hogy folytatják a párbeszédet.

"Nekünk mint államfőknek kötelességünk beszélgetni, és megoldani azokat a kérdéseket, amelyek szétválasztanak minket" - húzta alá. Ezzel feltehetően arra is utalt, hogy Vučić zágrábi útja előtt feszültté vált a két ország viszonya.

A horvát államfő támogatásáról biztosította Szerbia európai integrációját, és arra kérte a szerbállamfőt, hogy biztosítsanak politikai képviseletet a horvát nemzeti kisebbség számára Szerbiában.

A két ország határvitáját két éven belül, tárgyalásos úton próbálják meg rendezni, és amennyiben ez nem sikerül, döntőbírósághoz fordulnak - hangsúlyozta. A két ország a Duna menti határának vonalát vitatja.

Vučić gratulált a horvát államfőnek, amiért volt bátorsága megszervezni a találkozót. Úgy vélekedett, hogy Szerbiának és Horvátországnak, akarják-e ezt a két ország politikusai vagy sem, jobb viszonyt kell kialakítania a jövő érdekében, a két ország kapcsolata ugyanis kihat az egész Balkán stabilitására.

A szerb államfő ígéretet tett arra, Ana Brnabić szerb kormányfővel együtt megtesznek mindent annak érdekében, hogy változtassanak azon a közhangulaton, amely most jellemzi a két ország viszonyát.

Ami a nyitott kérdések, például a horvátországi háború idején eltűntek ügyét illeti, elmondta: azért jött, hogy beszéljenek róla. Nem tudja megígérni, hogy mindent megoldanak, de igyekezni fognak - fűzte hozzá.

A sajtótájékoztatót követően Vučić találkozott Andrej Plenković horvát kormányfővel és Gordan Jandroković házelnökkel. A két államfő a nap folyamán felszólal a szerb-horvát gazdasági fórumon is, és Vučić találkozik még Josip Božanić zágrábi érsekkel, hogy előmozdíts a horvátországi katolikus és a szerb ortodox egyház jobb együttműködését.

Kedden a szerb államfő ellátogat a Sziszekhez (Sisak) közeli, többségben szerbek lakta Gvozdi járásba. Hazautazása előtt részt vesz még a horvátországi szerbek szervezete, a Szerb Nemzeti Tanács közgyűlésén Zágrábban.

A horvátországi háborúban elesett horvát katonák özvegyeit tömörítő civil szervezet tüntetést szervezett Vučić látogatása ellen. Néhány százan gyűltek össze Zágráb főterén, a Jellasics téren, de a rendőrség nem engedélyezte, hogy a kormány épülete elé vonuljanak. Biztonsági okokra hivatkozva a hatóságok úttorlaszokat emeltek. A tüntetők árulással vádolták a zágrábi vezetőket, és bocsánatkérést követeltek Vučićtól horvátellenes uszító kijelentései miatt, amelyek a 1991-1995-ös horvátországi háború idején hangzottak el a szájából.

A szerb államfő látogatása a legmagasabb biztonsági intézkedések mellet zajlik Horvátországban. (MTI)

A Szerb Haladó Párt elképzelése szerint a választásokat 2026 végén kellene megtartani, de erről az illetékes szerv dönt majd, jelentette ki hétfőn Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke és a szerb elnök regionális ügyekért felelős tanácsadója. „Tegnap Vučić elnök is bekapcsolódott az újvidéki...
2025. AUGUSZTUS 11.
[ 11:28 ]
Bratislav Gašić védelmi miniszter bírálta a Danas napilap címlapján megjelent karikatúrát. Gašić szerint ez egy botrányos karikatúra, amelyen Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke „robbanás áldozataként, levágott fejjel” van ábrázolva. „Ez nem művészet, hanem a médiatér visszaélésszerű használata és erőszakra...
2025. AUGUSZTUS 10.
[ 21:22 ]
Aleksandar Vučić szerb elnöke ma bejelentette, hogy néhány napon belül bemutatják az új, polgároknak szánt támogatási programot a gazdasági intézkedések keretében, amelynek része lesz a kereskedelmi árrések korlátozása is, elsősorban az élelmiszerárak csökkentése érdekében. „Hiszem, hogy az eredmény az árak...
2025. AUGUSZTUS 10.
[ 19:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó