Szerbia
Az EBB hitelével oldják meg a vízellátási problémákat

A szerb kormány közberuházásokat irányító irodája és az Európai Beruházási Bank (EBB) a vízellátási rendszer felújításáról és fejlesztéséről írtak alá szerződést. A 80 millió euró értékű projekt, amelyhez az EBB 40 millió eurós hitellel járul hozzá, további 10 millió pedig vissza nem térítendő támogatás, hozzájárul majd ahhoz, hogy ilyen vízhálózatot alakítsanak ki 25 községben.

Ana Brnabić szerb kormányfő elmondta: a hitel visszafizetésének határideje 30 év, a türelmi idő 5 év, a fix kamatláb pedig éves szinten 1,5 százalékos.

„Egy valóban kedvező hitelről van szó. Különösen azért, mert erre nekünk Szerbiában, a szerbiai polgároknak hatalmas szüksége van, tudjuk ugyanis, hogy mekkora problémát jelent a vízellátás sajnos szinte az összes helyi önkormányzatban. Ezzel már akkor szembesültem, amikor a helyi önkormányzati és államigazgatási miniszterként dolgoztam”, mondta Brnabić.

Marko Blagojević, a közberuházásokat irányító iroda igazgatója elmondta: a helyi önkormányzatok hatáskörébe tartozik a prioritások meghatározása, a projektek előkészítése, valamint a projekt- és műszaki dokumentáció kidolgozása.

Blagojević szerint elsősorban azokban a helyi önkormányzatokban biztosítják a projekteket, amelyekben előkészítik azok megvalósítását.

„Ez nagyon fontos a vízgazdálkodás és a vízminőség kérdését illetően, ami pedig kulcsfontosságú a szerbiai lakosság számára, de természetesen ez fontos az EU-ba tartó Szerbia számára is, hiszen a projektnek részben a ökológiai reformokhoz is köze van, amelyeket mindenképp le kell bonyolítani”, mondta Sem Fabrizi, az EU belgrádi küldöttségének vezetője. (RTS)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Zoran Đorđević munka- és szociális ügyi miniszter arra utasította a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alapot, hogy végzéseiket, határozataikat és egyéb beadványaikat ezentúl Braille-írással is tegyék elérhetővé. „A szerb kormány célja, hogy minden állampolgára javára építse az államot, és azzal, hogy...
2019. JÚLIUS 20.
[ 8:26 ]
A szerbiai belügyminisztérium most hatályba lépő új szabályzata előirányozza, hogy azokat a behozatali járműveket, amelyek motor- és alvázszámát az első regisztráció alkalmával nem tudják leolvasni, nem is lehet regisztrálni Szerbiában. Ezentúl, ha az ügynökségnél azt mondják a tulajdonosnak, hogy nem lehet leolvasni...
2019. JÚLIUS 19.
[ 20:01 ]
Sötét fellegek tornyosultak a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd fölé, miután Koszovó bevezette a százszázalékos vámot a szerbiai termékekre, jelentette ki Angela Merkel. A német kancellár berlini tudósítókkal beszélgetve hangsúlyozta, Németországnak jelentős érdeke fűződik Szerbia és Koszovó európai...
2019. JÚLIUS 19.
[ 16:52 ]
Beolvasás folyamatban