Szerbia
RZS: 1,4 százalékkal csökkent a szegénységi kockázat 2018-ban
Betűméret:             

Szerbiában a szegénységi kockázat 2018-ban 24,3 százalékos volt, vagyis 1,4 százalékkal alacsonyabb, mint 2017-ben, közölte a Köztársasági Statisztikai Intézet (RZS).

Az intézet szerint a szegénységi kockázat nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy polgár szegény, hanem nagyobb a kockázata annak, hogy az legyen. Ebbe a csoportba azok a polgárok tartoznak, akik sokat nélkülöznek, illetve akik olyan háztartásban élnek, amelyben nagyon alacsony a munka intenzitása.

A lakosság életkorát tekintve a leginkább a 18 és 24 év közötti polgárok vannak kitéve a szegénységi kockázatnak (29,1 százalék), valamint a 18 évnél fiatalabbak (28,8 százalék). A legkevésbé a 65 évnél idősebb polgárokat fenyegeti a szegénység (21,1 százalék).

A háztartások típusát tekintve a szegénységi kockázat leginkább azokat a háztartásokat érinti, ahol két felnőtt tart el három vagy több gyermeket (53,6 százalék), majd azok a 65 évnél fiatalabb polgárok, akik egyedül élnek (37,2 százalék).

A munkaviszony alapján a 18 évnél idősebbeket figyelembe véve a munkanélkülieket fenyegeti leginkább a szegénység (49 százalék), legkevésbé pedig a munkaadónál foglalkoztatott személyeket (6,8 százalék). Az önfoglalkoztatottak esetében ez az arány 31 százalék, míg a nyugdíjasoknál 17,1 százalék.

A bevételekről és az életfeltételekről szóló felmérést 2018-ban hatodik alkalommal végezte el az intézet. (Beta)

Őrizetbe vették szerdán Igor Žmirićet, a szerbiai rendőrség különleges terrorelhárító egységének (SAJ) parancsnokát, valamint helyettesét, Goran Filipovićot. A Danas értesülései szerint az intézkedés a 2025 nyarán történt rendőri túlkapásokkal függ össze, amikor egyetemistákat állítólag bántalmaztak a szerb...
2026. NOVEMBER 4.
[ 18:37 ]
Szerbia az októberi parlamenti választások után új esélyt kapott arra, hogy előrelépjen az Európai Unióhoz vezető úton – jelentette ki Marta Kos uniós bővítési biztos szerdán Brüsszelben. Az Európai Bizottság idei jelentése ugyanakkor megállapítja, hogy Szerbia az elmúlt évben több fontos területen visszalépett,...
2026. NOVEMBER 4.
[ 15:15 ]
Büntetőfeljelentést tett Miodrag Marković ügyész ellen Savo Manojlović, a Kreni–Promeni mozgalom vezetője a 2025. március 15-i belgrádi tüntetésen állítólag bevetett hangágyú ügyében. Manojlović szerint a tavalyi események során terrorcselekmény történt, amelyben állami szervek bűnözői tevékenységben érintett...
2026. NOVEMBER 4.
[ 11:00 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó