Szerbia
Nem állítható vissza Szerbiában a kötelező sorkatonai szolgálat
Az alkotmány az újbóli bevezetésének a legnagyobb akadálya
Betűméret:             

Tíz évvel ezelőtt szüntették meg a kötelező sorkatonai szolgálatot Szerbiában, de a társadalom egy része nem tud megbékülni a ténnyel, hogy a fiatal férfiak többé nem kötelesek életük egy bizonyos szakaszát fegyveres szolgálatban tölteni.

Az ilyen álláspontot erősítik meg azok a magas tisztviselői kijelentések, amelyek időnként megemlítik ennek a szolgálatnak az ismételt bevezetését.

A sajtónak történő nyilatkozástól azonban most egy lépéssel előrébb léptek, a Večernje novosti értesülései szerint a védelmi minisztériumban ugyanis egy esettanulmány kidolgozásán fáradoznak, hogy ennek a kérdésnek minden aspektusára rávilágítsanak.

A Danasnak közben az illetékesek azt nyilatkozták, hogy ez a lépés egy sor jogi, logisztikai és pénzügyi akadályba ütközött, valamint kérdéses lenne a kötelező sorkatonai szolgálat ismételt bevezetésének hatása is.

A legnagyobb akadálya ennek mégis Szerbia Alkotmánya lenne, amely kimondja, hogy senki sem köteles a saját hitével vagy meggyőződésével ellentétben katonai szolgálatot teljesíteni, amely magában foglalja a fegyverhasználatot is.

„Erre a tényre az illetékesek közül nagyon kevesen figyelnek oda”, közölte Dragan Šutanovac, aki a stratégiai politikai szövetség elnöke, és aki akkor volt védelmi miniszter, amikor megszüntették a kötelező katonai szolgálatot.

Szerbiában terror uralkodik, bűnözői csoportok fenyegetik és zsarolják a sikeres vállalkozókat – állítja Aleksandar Vučić. A volt államfő kedden közzétett videóüzenetében azt mondta, hogy a bűnözők akár egymillió eurót is követelnek áldozataiktól, és halálosan megfenyegetik őket. Vučić szerint mindez az...
2026. NOVEMBER 3.
[ 12:50 ]
Jövőre halasztották az amerikai konzervatívokat tömörítő CPAC novemberre tervezett belgrádi konferenciáját, amelynek házigazdája és fő szónoka Aleksandar Vučić volt szerb államfő lett volna. A szervezők szerint túlzottan derűlátóan ítélték meg a novemberi rendezés lehetőségét. Arra azonban nem adtak választ, hogy a...
2026. NOVEMBER 3.
[ 8:00 ]
Harmincnapos előzetes letartóztatást rendelt el a belgrádi felsőbíróság Marko Kričak, a Bűnügyi Rendőrségi Igazgatóság vezetője és Boško Sekulović, a bűnözés elleni szolgálat vezetője ellen. A két magas rangú rendőri vezetőt hivatali visszaéléssel gyanúsítják egy májusi belgrádi gyilkossági ügy kapcsán,...
2026. NOVEMBER 3.
[ 7:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó