Szerbia
Döntöttek a polgárok, módosul a szerb alkotmány

A polgárok a mai népszavazáson támogatták a szerb alkotmány módosítását, jelentette be ma este Aleksandar Vučić elnök. A szavazók több mint 60 százaléka igennel voksolt.

Az államfő a Szerb Haladó Párt (SNS) székhelyén a szavazatok 97,02 százalékos feldolgozottsága alalpján közölte, a szavazópolgárok 39,52 százaléka voksolt nemmel, míg 60,48 százalékuk támogatta az alkotmánymódosítást.

Szerbia ma pozitív képet mutatott magáról a világnak, s hiszem, hogy az elkövetkező időszakban sikerül többet tennünk országunkért a demokrácia, a bíróságok és az ügyészek függetlensége tekintetében, üzente Vučić.

Úgy vélem, jó dolgott tettünk országunkért, tette hozzá az elnök, s megköszönte azoknak, akik szavaztak, hogy felelős polgárokként részt vesznek a fontos folyamatokban.

Az alkotmánymódosítás a szerb alaptörvény azon részére vonatkozik, amely a bírók és az ügyészek kinevezéséről szól. A hatályos alkotmány szerint a parlamentnek kell jóváhagynia a bírók és ügyészek kinevezését, ami nem egyeztethető össze az európai uniós normákkal. Ha ugyanis a parlament nevezi ki a bírókat és az ügyészeket, akkor nem mondható, hogy független az igazságügyi rendszer - olvasható a népszavazást indokló dokumentumban. (N1, FoNet, MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután több belgrádi általános- és középiskolában volt bombariadó hétfő reggel, délutánra már arról szóltak a fenyegető üzenetek, hogy ismeretlen tettesek bombákat helyeztek el a belgrádi hidakon, bevásárlóközpontokban, az állatkertben, éttermekben és a vasútállomáson. A Blic szerint a fenyegetések szerint...
2022. MÁJUS 16.
[ 18:22 ]
Nikola Selaković, Szerbia külügyminisztere Brüsszelben tárgyalt Várhelyi Olivérrel, az EU szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztosával. Selaković elmondta, hogy Szerbia európai uniós tagsága külpolitikai prioritás és stratégiai elkötelezettség. Egyúttal hangsúlyozta, hogy fontos a régió ösztönzése...
2022. MÁJUS 16.
[ 11:27 ]
Bombariadó volt 97 belgrádi általános iskolában ma reggel, közölte az oktatási minisztérium. Néhány középiskolát is arról értesítették ismeretlenek, hogy az intézményben bombát helyeztek el. Valamennyi iskola esetében a rendőri ellenőrzést követően megállapították, hogy a bejelentések hamisak voltak, és a...
2022. MÁJUS 16.
[ 10:50 ]
Beolvasás folyamatban