Szerbia
Macut a magyar nagykövettel a sikeres együttműködés folytatásáról tárgyalt
Betűméret:             

Đuro Macut, a Szerb Köztársaság miniszterelnöke ma fogadta Magyar Józsefet, Magyarország Belgrádban akkreditált nagykövetét, akivel a sikeres együttműködés folytatásáról, valamint a kétoldalú kapcsolatok elmélyítéséről és fejlesztéséről tárgyalt.

A Macut miniszterelnök hivatalának közleménye szerint Macut hangsúlyozta, hogy Szerbia és Magyarország kapcsolatai a közelmúlt történelmének legmagasabb szintjén állnak, köszönhetően a kölcsönös megértésnek, bizalomnak és az együttműködés megerősítése iránti elkötelezettségnek.

A miniszterelnök kiemelte a Magyarországgal folytatott gazdasági együttműködés fontosságát, és rámutatott arra, hogy az elmúlt években rekordértékű árucsere valósult meg, míg a Magyarország Szerbia közötti kőolajvezeték megépítése nagyobb energetikai biztonságot fog biztosítani.

Ugyanakkor köszönetét fejezte ki Magyarország erőteljes és folyamatos támogatásáért, amelyet az ország Szerbia európai integrációs folyamatában nyújt.

Magyar József egyetértett Macuttal abban, hogy a két ország gazdasági kapcsolatai történelmi csúcson vannak, és hozzátette: meggyőződése, hogy az együttműködés más, közös érdekeltségű területeken is tovább fog fejlődni.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Május 21-e és 23-a között egész Európában fokozottan ellenőrzik a kétkerekű járműveket a ROADPOL e heti akicója során, amelyben a szervezet 34 tagállama vesz részt, tájékoztatott ma a szerbiai belügyminisztérium. Az ellenőrzések ezúttal az elektromos rollerek vezetőire is kiterjednek. A minisztérium Instagram-oldalán...
2025. MÁJUS 20.
[ 15:38 ]
A Belgrádi Egyetem rektora, dékánjai és hallgatói találkozóján az egyetem jelenlegi helyzetéről, az oktatás blokádjáról, valamint azokról a további lépésekről tárgyaltak, amelyeket a karoknak és a diákoknak meg kellene tenniük. A találkozót követően a résztvevők nem adtak nyilatkozatot. A Vladan Đokić rektor,...
2025. MÁJUS 20.
[ 6:41 ]
A nők elleni erőszak nemcsak Szerbiában, hanem az egész világon komoly problémát jelent, sok nő és lány hal meg családon belüli és párkapcsolati erőszak következtében. Szerbiában az idén már nyolcan. Az illetékesek nem győzik hangsúlyozni, hogy fontos bejelenteni az erőszakos cselekményeket, mert ez életet menthet....
2025. MÁJUS 18.
[ 13:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó