Szerbia
Októberben vagy decemberben rendkívüli parlamenti választások jöhetnek Szerbiában
Betűméret:             

Rendkívüli parlamenti választások kiírását fontolgatja a Szerb Haladó Párt (SNS) vezetése – írja a 021 hírportál a NIN hetilapra hivatkozva. A lap szerint két lehetséges időpont van napirenden: október 12-e vagy egy decemberi dátum. Bár a hatalom hónapok óta elutasítja a választások kiírását, a hetilap értesülései szerint most mégis komolyan mérlegelik a lehetőségét annak, hogy az év végéig új választásokat tartsanak.

Amennyiben a döntés az őszi választások mellett születik meg, a voksolást augusztus második felében vagy szeptember elején kellene hivatalosan kiírni, mivel a választási törvény legalább 45 napos kampányidőszakot ír elő.

A rendkívüli parlamenti választások kiírását az utóbbi hónapokban blokádot hirdető egyetemi hallgatók és tömegtüntetések résztvevői is követelik.

Aleksandar Vučić szerb elnök a héten úgy nyilatkozott:

„A választásokat a törvénnyel összhangban akkor írják ki, amikor az az állam számára kedvező, és nem valamely párt érdekei szerint”.

Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke korábban úgy fogalmazott, hogy jelenleg „nincs szükség rendkívüli parlamenti választásokra”, és hozzátette, hogy „szavazás akkor lesz, amikor eljön az ideje”.

A politikai helyzet megítélése azonban nem egységes. Maja Kovačević, a Belgrádi Egyetem Politikai Tudományok Karának dékánja a NIN-nek adott interjújában kijelentette: „Nem hiszem, hogy a választások csak akkor lesznek, amikor a hatalom úgy akarja – valószínű, hogy már ősszel sor kerül rájuk”.

Kiemelte, hogy a jelenlegi belső instabilitás nemcsak Szerbiára, hanem a térségre nézve is veszélyes lehet.

A politikai légkört tovább fűti egy friss közvélemény-kutatás, amely szerint, ha ma csak két lista – a hallgatói mozgalom listája és Aleksandar Vučić mozgalma – indulna a választáson, akkor a diákok listájára 54,8 százalék, míg Vučić listájára 42,1 százalék szavazna. Az eredményeket a Sprint Insight kutatóintézet publikálta, a megrendelő pedig a Better Future for Serbia nevű kezdeményezés volt. A kormánypárti körök élesen bírálták az adatokat, megkérdőjelezve a kutatás módszertanát és hitelességét.

Dušan Milenković, a kutatás egyik készítője, emlékeztetett: korábban épp a hatalomhoz köthető médiumok idézték gyakran a Sprint Insight felméréseit – amikor azok az eredmények számukra kedvezőek voltak. Most viszont, úgy tűnik, nem ez a helyzet.

A választói névjegyzékben 1343 száz évnél idősebb személy szerepel, miközben a 2022-es népszámlálás mindössze 194 ilyen korú lakost tartott nyilván Szerbiában. Szakértők szerint a látványos eltérés nem demográfiai fordulatot, hanem módszertani különbségeket, késve frissülő adatokat és adminisztratív...
2026. MÁJUS 18.
[ 15:11 ]
A szerb kormány május végéig meghosszabbította az üzemanyagokra vonatkozó ideiglenes jövedékiadó-csökkentést, de a kedvezmény mértékét 25-ről nagyjából 20 százalékra mérsékelte. Ez azt jelenti, hogy a benzin literenkénti jövedéki adója 3,6, a dízelé pedig 3,7 dinárral emelkedik az előző időszakhoz képest. A...
2026. MÁJUS 18.
[ 10:43 ]
Önálló diáklistával lehet leváltani a hatalmat Szerbiában – állította négy belgrádi, újvidéki, niši és kragujevaci hallgató a Nova TV Utisak nedelje című műsorban. A diákok szerint az ellenzék elveszítette a polgárok bizalmát, listájuk összetételét pedig csak a parlamenti választások kiírása után hozzák...
2026. MÁJUS 18.
[ 8:11 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó