Szerbia
Tüntetés Szerbia több városában: Tojásdobálás Kraljevóban
Betűméret:             

Incidens történt Kraljevóban egy tiltakozó megmozdulás során, amelyet azért szerveztek, mert a helyi biztonsági szolgálat tagjai is részt vettek a Novi Pazar-i Állami Egyetem hallgatóinak erőszakos eltávolításában.

Amikor a tiltakozók a Szerb Haladó Párt (SNS) helyi irodája előtt haladtak el, a párt tagjai tojással dobálták meg őket. A tüntetők viszonozták a támadást.

Több ablaküveg is betört. A 021 hírportál szerint a rendőrség gyorsan kiérkezett. A tüntetők felszólították a rendőröket, hogy menjenek be az épületbe, és tartóztassák le azokat, akik az ablakból dobálták őket.

Egy ponton maszkos SNS-tagok slagot dobtak ki az ablakon, és vízzel kezdték locsolni a tüntetőket, majd petárdadurrogás is hallatszott.

A rendőrség kordont vont fel, amelyet a tüntetők megpróbáltak áttörni.

Tüntetés Nišben

Nišben egyetemisták és polgárok gyűltek össze az elsőfokú bíróság előtti kereszteződésnél, hogy szolidaritásukat fejezzék ki a Novi Pazar-i Állami Egyetem hallgatóival. Mint mondták, a „verőemberek, a rendőrség és az egyetemi vezetés szégyenletes akciója” során a hallgatókat megtámadták és fizikailag eltávolították az egyetemről.

Nišben az SNS helyi irodája előtt nagy létszámú rendőri és csendőri erő várta a tüntetőket.

Kedd este több belgrádi polgári csoport is szolidaritási megmozdulást szervezett.

Kínában tárgyal a szerb elnök - illusztráció
2026. MÁJUS 24.
[ 11:28 ]
A belügyminisztérium (MUP) közlése szerint mintegy 34.300 ember vett részt a belgrádi Slavija téren tartott tüntetésen, míg a Nyilvános Gyűlések Archívuma nevű szervezet becslése alapján a résztvevők száma meghaladta a 100 ezret. A szervezet közölte, hogy a rendelkezésre álló felvételek alapján a mostani megmozdulás...
2026. MÁJUS 23.
[ 22:45 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök a belgrádi utcai incidensek után, Kínába tartó repülőgépéről jelentkezett be. Instagram-bejegyzésében azt mondta: eredetileg más hangvételű üzenetet szeretett volna megfogalmazni, és „gratulálni politikai ellenfeleinek – nem a programjukhoz, mert azt ma sem mutatták be –, hanem ahhoz, hogy...
2026. MÁJUS 23.
[ 22:17 ]
A Slaviján tartott tüntetés után, este fél kilenc körül incidensek történtek a Ćacilend, illetve a Pionír park közelében. Több személyt előállítottak. A Belgrádból érkező felvételeken az is látható, hogy több ember megsérült, közölte a 021.rs. Egy ponton összetűzés alakult ki a tüntetők és a rendőrség...
2026. MÁJUS 23.
[ 21:34 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó