Szerbia
Vučić Taskentben tárgyalt az üzbég szenátus elnökével a kétoldalú kapcsolatok elmélyítéséről
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb államfő Taskentben találkozott Tanzila Narbajevával, az Üzbég Köztársaság Szenátusának elnökével, hogy megvitassák a két ország parlamentjei közötti együttműködés erősítésének és a szerb–üzbég kapcsolatok elmélyítésének lehetőségeit. A megbeszélésen szó esett a jogalkotási tapasztalatok cseréjéről és a regionális kezdeményezésekben való intézményi részvétel növeléséről is.

Vučić a találkozó után közölte, hogy kiemelten foglalkoztak a gazdasági, energetikai, mezőgazdasági, digitális és kulturális együttműködés fejlesztésével, valamint a fiatalok közötti kapcsolatok bővítésével. Hangsúlyozta, hogy a látogatás célja konkrét közös projektek előmozdítása, és reményét fejezte ki, hogy a megbeszélések új lendületet adnak a két ország átfogó partnerségének.

A szerb elnök az üzbegisztáni látogatás második napján részt vesz a Szerbia–Üzbegisztán üzleti fórumon, ahol jelentős cégek képviselői tárgyalnak a szerbiai befektetési lehetőségekről. Emellett ellátogatott a Taskentben épülő Iszlám Civilizáció Központjába is, ahol Rustam Dzsubarov igazgatóhelyettes kalauzolta.

A komplexum, amely az üzbég miniszterelnöki hivatal alá tartozik, 2017-ben kezdett épülni Savkat Mirzijojev elnök kezdeményezésére, és Üzbegisztán legnagyobb kulturális és tudományos intézményének készül. A központ a régió tudományos, kulturális és spirituális örökségének feltárására és bemutatására összpontosít. Vučić volt az első külföldi államfő, aki meglátogatta az intézményt.

Elhunyt Milan Panić - illusztráció
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 14:05 ]
Továbbra is több választópolgár szerepel a szerbiai választói névjegyzékben, mint ahány lakosa van az országnak – mondta Vladimir Dragaš, a Köztársasági Választási Bizottság tagja az Insajdernek. A legfrissebb adatok szerint Szerbiának mintegy 6,5 millió lakosa van, miközben a választói névjegyzékben ennél körülbelül...
2026. SZEPTEMBER 26.
[ 9:42 ]
Több mint félmillió szerbiai választópolgár lakcíménél nem szerepel utcanév és házszám a választói névjegyzékben – derül ki a Szabad Európa Rádió (RSE) szeptember 21-ei adatok alapján készített elemzéséből. Az október 25-ei előrehozott parlamenti választáson a jelenlegi adatok szerint több mint 6 millió 400 ezer...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 19:45 ]
A rendőri erőszakra panaszkodó polgároknak vallomást kell tenniük, és rendelkezésre kell bocsátaniuk az ügy kivizsgálásához szükséges adatokat – jelentette ki Zoran Pašalić szerbiai ombudsman. Pašalić szerint problémát jelent, ha a rendőri bántalmazásról beszámoló személyek később nem működnek együtt az...
2026. SZEPTEMBER 25.
[ 17:05 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó