Szerbia
Továbbra is több választópolgár szerepel a névjegyzékben, mint ahány lakosa van az országnak
Betűméret:             

Továbbra is több választópolgár szerepel a szerbiai választói névjegyzékben, mint ahány lakosa van az országnak – mondta Vladimir Dragaš, a Köztársasági Választási Bizottság tagja az Insajdernek. A legfrissebb adatok szerint Szerbiának mintegy 6,5 millió lakosa van, miközben a választói névjegyzékben ennél körülbelül 200 ezerrel több személy szerepel.

Dragaš, aki a Zöld-Baloldali Front képviselője a RIK-ben, elmondta, hogy a választói névjegyzék rendezésére létrehozott bizottság még nem fejezte be a munkáját. Megítélése szerint ezen a téren nem javult érdemben a helyzet az előző választások óta, így továbbra is több választásra jogosult szerepelhet a nyilvántartásban, mint ahány lakosa van az országnak.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a RIK nem vezeti és nem is ellenőrzi közvetlenül a választói névjegyzéket. A bizottság az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztériumtól kapja meg a választópolgárok végleges számára vonatkozó adatot, majd ennek alapján hivatalosan megállapítja a választásra jogosultak számát.

Dragaš beszélt a választási listák ellenőrzésének korlátairól is. A RIK-nek a lista benyújtását követően 48 órán belül döntenie kell annak kihirdetéséről, ezért ennyi idő alatt nincs lehetősége a támogató aláírások hitelességének részletes vizsgálatára. A testületnek grafikus szakértői sincsenek, akik megállapíthatnák például, hogy több nyilatkozatot ugyanaz a személy írt-e alá. Dragaš szerint a RIK-nek nincsenek nyomozati jogkörei, hiszen nem rendőrségi vagy ügyészségi szerv. Ha azonban valamilyen szabálytalanság gyanúja merül fel, az illetékes hatóságokat értesíteni kell.

Heves szóváltások kísérték az N1 első választási vitaműsorát, amelyben Ana Brnabić, az Aleksandar Vučić – Egyesült Szerbia lista jelöltje és Mirjana Nikolić, a belgrádi Művészeti Egyetem rektora, az Egyetemista lista – Az egyetemisták győznek jelöltje vett részt. A vita központi témája a szerbiai oktatás helyzete...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 22:10 ]
Egy kutatás szerint a megkérdezettek több mint 40 százaléka úgy véli, hogy testsúlya meghaladja az ideális értéket, egyharmaduknak magas a vérnyomása, minden ötödiknek pedig magas a koleszterinszintje. Ivana Nedeljković, a Szerbiai Kardiológusok Egyesületének elnöke A polgárok szív- és érrendszeri egészséggel és az...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 18:51 ]
A Szerbia Központ (SRCE) párt közölte, hogy a „bűnözői-korrupt SNS–SPS-rezsim leváltása” után eltörlik a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) után fizetendő díjat. A SRCE emellett a kedvezményezett villamosenergia-termelők támogatására fizetett illeték eltörlését is követeli. A párt energetikai és...
2026. SZEPTEMBER 24.
[ 10:20 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó