Szerbia
Mintegy 250 szerb állampolgár érkezett haza Dubajból
Betűméret:             

Péntek késő este megérkezett Belgrádba az Air Serbia első evakuációs járata Dubajból. A repülőgép a Nikola Tesla repülőtéren landolt 23 óra 23 perckor, fedélzetén mintegy 250 szerb állampolgárral, akiket a közel-keleti konfliktus sújtotta térségből szállítottak haza, közölte az RTS.

A járat valamivel 16 óra után indult Dubajból közép-európai idő szerint. A szerb külügyminisztérium szervezésében megvalósult akcióról Damjan Jović államtitkár elmondta, hogy az evakuációt azután tudták megszervezni, hogy megnyíltak a biztonságos légi folyosók az Egyesült Arab Emírségek felé. Hangsúlyozta, hogy a szerb nemzeti légitársaság az elsők között indított ilyen járatot a világon.

Az elmúlt napokban elsősorban az Egyesült Arab Emírségek saját légitársaságai közlekedtek a térségben, ezekkel a járatokkal már több száz szerb állampolgárt sikerült kimenekíteni a régióból. A mostani volt az első olyan szerb szervezésű repülés, amely a közel-keleti háborús övezetből szállította haza az utasokat.

A külügyi államtitkár szerint a következő napokban további evakuációs járatok is indulhatnak, mivel sok szerb állampolgár rekedt az Egyesült Arab Emírségekben és a szomszédos országokban. Mint fogalmazott, a kormány célja, hogy minden olyan állampolgárnak segítséget nyújtson, aki a konfliktus sújtotta térségből biztonságban szeretne visszatérni Szerbiába.

Szerbiában terror uralkodik, bűnözői csoportok fenyegetik és zsarolják a sikeres vállalkozókat – állítja Aleksandar Vučić. A volt államfő kedden közzétett videóüzenetében azt mondta, hogy a bűnözők akár egymillió eurót is követelnek áldozataiktól, és halálosan megfenyegetik őket. Vučić szerint mindez az...
2026. NOVEMBER 3.
[ 12:50 ]
Jövőre halasztották az amerikai konzervatívokat tömörítő CPAC novemberre tervezett belgrádi konferenciáját, amelynek házigazdája és fő szónoka Aleksandar Vučić volt szerb államfő lett volna. A szervezők szerint túlzottan derűlátóan ítélték meg a novemberi rendezés lehetőségét. Arra azonban nem adtak választ, hogy a...
2026. NOVEMBER 3.
[ 8:00 ]
Harmincnapos előzetes letartóztatást rendelt el a belgrádi felsőbíróság Marko Kričak, a Bűnügyi Rendőrségi Igazgatóság vezetője és Boško Sekulović, a bűnözés elleni szolgálat vezetője ellen. A két magas rangú rendőri vezetőt hivatali visszaéléssel gyanúsítják egy májusi belgrádi gyilkossági ügy kapcsán,...
2026. NOVEMBER 3.
[ 7:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó