Szerbia
Választások helyett kormányátalakítás?: Macut szerint minden miniszter munkája "górcső alatt"
Betűméret:             

Szerbiában hiányzik a konszenzus iránti akarat, ugyanakkor a köztársasági elnökkel folytatott egyeztetések során megállapodás születhet arról, mi szolgálja leginkább az ország érdekeit – nyilatkozta Đuro Macut a RTS-nek.

A szerb kormányfő úgy fogalmazott: „minden jó szándékot valahol aláásunk, és Szerbia soha nem bocsátja meg a sikereket”. Hozzátette: bízik abban, hogy a köztársasági elnökkel folytatott tárgyalások során konszenzus alakul ki arról, mi a legjobb az ország számára, ami akár „katarzishoz” is vezethet.

Macut sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az ellenzéki pártok egy része nem kíván részt venni ezekben az egyeztetésekben, és hangsúlyozta: a párbeszéd kulcsfontosságú.

Kormánya munkájáról elmondta: „... minden miniszter munkája górcső alatt áll, és nem vagyok mindenkivel elégedett”. A miniszterelnök hozzátette: igyekszik felhívni a figyelmet a hiányosságokra – hol szigorúbb hangnemben, hol barátságos beszélgetések során a kabinetben és a kormányüléseken.

Mint mondta, arra törekszik, hogy a – részben fiatal – kormánytagok más szemléletet alakítsanak ki, és „a politikai cipőből” átlépjenek az operatív, végrehajtó hatalmi működésbe.

Macut szerint összességében elégedett a kormány munkatempójával, ugyanakkor nagyobb összehangolásra van szükség a minisztériumok között, mivel előfordul, hogy kettő-három ugyanazon dolgozik, és mindig van lehetőség a működés javítására.

Kiemelte: sok miniszter tapasztalt szakember, akik évtizedek óta dolgoznak a kormányban, vagy saját területükön számítanak szakértőnek. „Összességében ez egy jó csapat, de mindig lehet javítani rajta. Mindenki górcső alatt van, senki sincs kivételezett helyzetben” – mondta.

Hozzátette: magas szintű az összhang az állami célok tekintetében, „Szerbia mindenek előtt áll”, és a kormány „hazafias szellemben működik”.

Macut kitért arra is, hogy beszélt Boris Bratina és Darko Glišić miniszterekkel, akik – mint fogalmazott – túl erős kijelentéseket tettek a hallgatókkal és az állami egyetemekkel kapcsolatban. „Ezek a kijelentések egy adott pillanatban, szabad beszélgetésekben hangzottak el, nem miniszterként, hanem magánvéleményként” – mondta, hozzátéve, a megnyilvánulások mögött az a szülői aggodalom áll, hogy a diákok be tudják-e fejezni egyetemi tanulmányaikat Szerbiában.

A miniszterelnök szerint eltolódik a hangsúly a lényegről, miközben „egy tragikus eseményről van szó”, és nem szabad politikai értelmezésekkel vagy „paradox politikai platformokkal” eltorzítani az egyetemek szerepét.

„A rektori hivatal erkélye nem politikai beszédek helye” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az állami egyetemek vitathatatlan értéket képviselnek, és politikai befolyástól mentesen kell működniük.

Macut hangsúlyozta: szükség van az egyetemi rendszer modernizálására, amely több mint 30 éve nem változott, ugyanakkor nem tervezik a karok bezárását, az erre vonatkozó állításokat „spinnek” nevezte.

„A média tisztességtelen és szakszerűtlen módon viszonyul az ország helyzetéhez” – mondta, hozzátéve, hogy szerinte nem oknyomozó, hanem „vádló” újságírás zajlik.

Közölte: kész tárgyalni az akadémiai közösség képviselőivel, és újabb egyeztetési kört jelentett be, amelynek célja a jelenlegi helyzet elemzése a következő tanévre készülve.

A választásokról szólva Macut úgy fogalmazott: azok elkerülhetetlenek, és biztosan meg is tartják őket, ugyanakkor jelenleg a válság kezelésére és a helyzet stabilizálására kell összpontosítani.

Visszatérnek az iskolába a diákok - illusztráció
2026. ÁPRILIS 15.
[ 9:02 ]
Összehívta a szerb parlament ülését Ana Brnabić házelnök: a képviselők a szerbia kormány elleni bizalmatlansági indítványról szavaznak – írja a 021.rs. A szerbiai képviselőház ülése április 15-én, szerdán 11 órakor kezdődik, és napirendjén egyetlen pont szerepel: a szerb kormány elleni bizalmatlansági indítvány...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 13:05 ]
Reálisnak tartja, hogy 2027. március 1-jéig visszaállítsák a kötelező sorkatonai szolgálatot, ami szerinte jelentősen erősítené az államot – jelentette ki Aleksandar Vučić a Beta híre szerint. Az államfő elmondta: a sorozással kapcsolatos adminisztratív előkészületek várhatóan szeptember–októberig lezárulhatnak,...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 12:34 ]
A szabadság köti össze őt és Viktor Orbánt – így reagált Aleksandar Vučić a leendő magyar miniszterelnök, Magyar Péter hétfői kijelentéseire a két ország kapcsolatáról. Magyar egy sajtótájékoztatón arról beszélt: szívesen találkozna a szerb vezetéssel, ugyanakkor tisztában van azzal, milyen kapcsolatok fűzték...
2026. ÁPRILIS 14.
[ 7:18 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó