Szerbia
Elindult a Student zove: Telefonos kampányba kezdenek az egyetemisták
Betűméret:             

Hivatalosan is megkezdte működését a Student zove, vagyis A diák hív elnevezésű csapat, amelyen keresztül a blokád alatt álló egyetemisták a következő időszakban telefonon keresik majd meg a polgárokat. A 021.rs beszámolója szerint a kezdeményezés célja, hogy a hallgatók közvetlenül beszéljenek az emberekkel, kapcsolatot teremtsenek velük, és mozgósítsanak a változások érdekében.

Az egyetemisták közleményükben azt írták: a választásokat nem egyetlen napon lehet megnyerni, hanem minden azt megelőző napon. Ezzel a hallgatók a polgárokkal való kommunikáció új szakaszát jelentették be, amelyben nemcsak utcai akciókra, hanem személyesebb, közvetlenebb megszólításra is építenének.

A Student zove csapat azt üzente: hamarosan telefonon is keresni fogják a polgárokat, hogy beszélgessenek velük, kapcsolatot építsenek, és elindítsák a változást. Hangsúlyozták, hogy minden hívás lehetőség arra, hogy az emberek jobban megértsék egymást, és arra kérték a polgárokat, hogy kapcsolódjanak be a kezdeményezésbe.

A blokád alatt álló hallgatók úgy fogalmaztak: a nagy változások egyetlen beszélgetéssel kezdődnek, és azt ígérték, hogy a következő időszakban terepen is folytatják a munkát. A 021.rs emlékeztet arra, hogy a diákok az elmúlt hétvégén Újvidéken és környékén már megtartották a Student u svakom selu, vagyis Diák minden faluban elnevezésű akciót, amelynek keretében személyesen beszélgettek a polgárokkal.

A telefonos kampányt a hallgatók a választásokra való felkészülés részeként mutatják be, noha a választásokat Szerbiában egyelőre még nem írták ki. A kezdeményezés ugyanakkor azt jelzi, hogy a blokád alatt álló egyetemisták a következő időszakban szervezettebb és szélesebb körű kommunikációval próbálják megszólítani a választókat.

Szerbiában terror uralkodik, bűnözői csoportok fenyegetik és zsarolják a sikeres vállalkozókat – állítja Aleksandar Vučić. A volt államfő kedden közzétett videóüzenetében azt mondta, hogy a bűnözők akár egymillió eurót is követelnek áldozataiktól, és halálosan megfenyegetik őket. Vučić szerint mindez az...
2026. NOVEMBER 3.
[ 12:50 ]
Jövőre halasztották az amerikai konzervatívokat tömörítő CPAC novemberre tervezett belgrádi konferenciáját, amelynek házigazdája és fő szónoka Aleksandar Vučić volt szerb államfő lett volna. A szervezők szerint túlzottan derűlátóan ítélték meg a novemberi rendezés lehetőségét. Arra azonban nem adtak választ, hogy a...
2026. NOVEMBER 3.
[ 8:00 ]
Harmincnapos előzetes letartóztatást rendelt el a belgrádi felsőbíróság Marko Kričak, a Bűnügyi Rendőrségi Igazgatóság vezetője és Boško Sekulović, a bűnözés elleni szolgálat vezetője ellen. A két magas rangú rendőri vezetőt hivatali visszaéléssel gyanúsítják egy májusi belgrádi gyilkossági ügy kapcsán,...
2026. NOVEMBER 3.
[ 7:49 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó