Tudomány
A kannabisz lassíthatja rákos sejtek növekedését izraeli tudósok szerint
Betűméret:             

A kannabisz lassíthatja bizonyos rákfajták növekedését a haifai Technion egyetemen kutató izraeli tudósok első laboratóriumi eredményei alapján – értesült a Háárec című újság.

Az egyetem kutatói több tucat kannabiszféle több száz különböző rákos sejtcsoport növekedésre gyakorolt hatását vizsgálták, és első következtetéseik szerint az agydaganat és a mellrák gyógyításában hatékony lehet a kábítószerként is ható növény alkalmazása.

Izraelben orvosi célokra a tünetek és a kezelések mellékhatásainak enyhítésére már régóta felírhatják az orvosok gyógyászati célra a marihuánát, elsősorban hányingercsökkentő és étvágyserkentő, valamint krónikus fájdalmakat enyhítő és közérzetjavító hatásai miatt.

A Technion tudósai azonban az aktív gyógyhatását kezdték vizsgálni, vagyis azt, hogy képes-e segíteni a rákos sejtburjánzás megállítását, vagy csökkentését. A biológiai tanszék kísérletei egy évvel ezelőtt Dedi Meiri professzor vezetésével kezdődtek, aki a torontói rákkutató intézetben végzett posztdoktorátusa és hazatérése után saját laboratóriumot nyithatott a kérdés vizsgálatára.

Meiri szakterülete a sejtek szerkezeti vázát képező citoszkeleton kutatása, amelynek fontos szerepe van a sejtosztódásban. „Megpróbáljuk megvizsgálni, hogy a kannabisz képes-e megakadályozni a rákos sejtek agresszívvé válását, hogy harcol-e a sejteken belül és képes-e elpusztítani azokat”- nyilatkozta a Háárecnek.

A kísérleteket támogatja az amerikai Cannabis Pharmaceuticals nevű gyógyszeripari vállalat is, amely a növényre alapozva fejleszt ki különböző gyógyszereket.

Noha a kutatás még kezdeti stádiumában van és Meiri szívesebben nyilatkozna sikereiről egy-másfél év múlva, a Háárecnek már elmondta, hogy tudóstársaival kannabiszt alkalmazva sikerült „öngyilkosságra”, apoptózisra (programozott sejthalál) késztetniük a daganatos agysejteket.

Egyelőre nem értik a jelenség okát, de hasonló sejthalált idéztek elő mellrákos sejtekben is, és következetesen kutatják a betegség többi fajtáját. Meiri egyelőre óvatosan fogalmaz s abban reménykedik, hogy munkájával sikerül segítenie öt-hat rákfajta kezelését. (MTI)

A Szecsenov Egyetem szakemberei az első orosz, sejtes alapú gyógyszert fejlesztik a melanoma kezelésére, amely a TIL-terápián alapul – azon a technológián, amely a páciens saját immunsejtjeit használja fel a rosszindulatú daganatok elleni küzdelemben – közölte az egyetem sajtószolgálata. „A Szecsenov Egyetem Személyre...
2026. FEBRUÁR 10.
[ 12:13 ]
Egy brit kutatás szerint a ChatGPT és más mesterségesintelligencia-alapú chatbotok nem adnak megbízhatóbb orvosi diagnózist, mint egy egyszerű internetes keresés, és használatuk egészségügyi kockázatot jelenthet. A mesterségesintelligencia-eszközök, például a népszerű ChatGPT, nem alkalmasak a betegségek...
2026. FEBRUÁR 10.
[ 8:53 ]
A szélsőséges hőmérsékletek, különösen a tartós hideg mérhetően növelik a kórházon kívüli szívmegállások kockázatát - derül ki egy friss magyar elemzésből. A Semmelweis Egyetem, a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), a Pannon Egyetem és az Országos Mentőszolgálat...
2026. FEBRUÁR 9.
[ 15:32 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó