A Google keresője már 2006-ban 5,5 millió találatot adott a mobiltelefon-függőségre, pedig az okostelefonok akkor még a kanyarban sem voltak. Bár az első okosnak nevezett telefon már 1994-ben feltűnt a színen, mégis az iPhone 2007-es megjelenése hozta el az új kütyük korát. A függőség helyzete azóta csak súlyosbodott, aminek az oka lehet az is, hogy az okostelefon-addikciót nem ítéljük el úgy, mint az alkoholizmust vagy a droghasználatot: egész egyszerűen társadalmilag elfogadott, hogy le sem tudunk jönni a telefonunkról.

A folyamatos online jelenlét zavarja meg az embereket, nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy folyton elérhetők vagyunk mások számára. A technológiai addikció egyébként nem is csak az okostelefonokat érinti, ugyanide soroljuk például az internetet, a párkereső oldalakat vagy a szerencsejátékokat is

– mondta Körmendi Attila, a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetének kutatója a Magyar Pszichiátriai Társaság XXIII. jubileumi vándorgyűlésén.

Az okostelefon-függőséget nem könnyű felismerni: egyrészt lebecsüljük, hogy mennyit nyomkodjuk a kütyüt, mivel multitaskingolunk, azaz egyszerre több dolgot csinálunk. „Azt gondolom, hogy a tévét nézem, pedig nem, valójában közben is telefonozom” – mondta Körmendi. A másik probléma, hogy nincs késztetés a leszokásra, annak ellenére, hogy komoly függőségről beszélhetünk. Körmendi egy kutatást idézett, amelyből kiderült, a fiatalok 48 százaléka szorongást él át, ha nincs vele a telefonja, csakhogy ez egyszerű szorongás, vagyis nem érzékeljük elvonási tünetként, ami kizárja, hogy legyen motiváció a befejezésére.

A debreceni kutató az addikció egyik legelterjedtebb modelljét, a Griffiths-komponens modellt használva mutatta be, milyen komoly függőségről van szó tulajdonképpen: megvan a modell első pontja, hogy jelen van a mindennapi életünkben, használjuk, folyton kontaktusban vagyunk vele. A második pont, hogy növekszik a toleranciánk, egyre többet kell használnunk, hogy ugyanazt a hatást elérjük. Visszaesés viszont nem lehetséges – ami szintén a modell része –, mégpedig pont azért, mert nem hagyjuk abba a cselekvést (mivel, ahogy fent is említettük, nincs rá motivációnk). A negyedik pont az, hogy a technológia hangulatváltozást tud okozni:

az egyén képes a tevékenységgel menedzselni a saját hangulatát, azaz szorongást, izolációt, egyedüllétet old fel vele.

Nagyobb probléma azonban, hogy a fiataloknak, és lassan már az idősebbeknek is természetes, hogy ennyire hozzánőttünk a telefonunkhoz, nem érzékeljük, hogy bármi baj lenne vele. A fiatalabb generációk az okostelefonra elhagyhatatlan létszükségletként tekintenek, és úgy gondolják, több az előnye, mint a hátránya: ezzel tartják a kapcsolatot a barátaikkal, és szereznek újakat, ezért nem érdemes teljesen tiltást alkalmazni, mivel így az alapvető szükségleteik kielégítésétől fosztjuk meg őket.

A Debreceni Egyetem készített egy kutatást, amiben 391 fiatalt kérdeztek a telefonhasználati szokásaikról. Kiderült, hogy az átlagos készülékhasználati idejük 6,61 óra, miközben egy korábbi kutatás szerint a felnőttek csak 3,8 órát nyomkodják a mobiljaikat. A friss kutatásban gyakorlatilag mindenben a lányok jártak élen: ők használták a legtöbbet a telefont, és több hívást, több üzenetet bonyolítottak, náluk sokkal magasabb az addikciós érték, mint a fiúknál. A leggyakoribb tevékenységek közé tartozott a zenehallgatás, a közösségi oldalak használata, a YouTube és a különböző streamoldalak nézegetése.

A fiatalok közül csak 28 százalék gondolta, hogy az okostelefon függőséget okozhat.

Persze az okostelefon-függőséget nagyon nehéz elválasztani a többi, ehhez kapcsolódó addikciótól: Dávid Balázs, a Debreceni Egyetem Pszichiátriai Klinikájának munkatársa például a közösségi médiát hozta fel példának, amire szintén teljesülnek a Griffiths-komponens modell kritériumai.

Ő egy olyan kutatást mutatott, ami a Facebook-használatot vizsgálta, de maga is megemlítette, hogy a közösségi oldal már megy ki a divatból a fiatalok körében, mégis még mindig ezt vizsgálja a legtöbb pszichológiai tanulmány. A kutatás nem tudja elég gyorsan lekövetni azt a villámgyors változást, ami a közösségi médiában zajlik, részben ezért nem is tudjuk igazán megérteni, mi történik, csak kullogunk az újabb és újabb trendek után. (24.hu)