Tudomány
Magyarország ismét embert küld a világűrbe
Betűméret:             

Szijjártó Péter aláírta a szerződést az Axiom Space nevű amerikai vállalattal, így immár végleges: Magyarország hosszú évtizedek után ismét embert küld a világűrbe. Erről a magyar külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán számolt be.

A kutatóűrhajós harminc napon keresztül végez majd kísérleteket a Nemzetközi Űrállomáson, az elvégzendő feladatok listáját pedig a hazai űripari szereplők és egyetemeink állítják majd össze − írta posztjában Szijjártó Péter.

A magyar miniszter kedden érkezett Texasba, hogy aláírja a szerződést az amerikai űrkutatási hivatallal (NASA) szorosan együttműködő, Axiom Space nevű vállalattal.

A szerződésben indítási ablakot határoztak meg 2024 októberétől 2025 elejéig, amelyen belül a magyar űrhajós harminc napot tölthet majd a Nemzetközi Űrállomáson.

Hogy pontosan mikor kerül sor ezen indítási ablakon belül az űrexpedícióra, az pedig azon múlik majd, hogy a NASA és a Nemzetközi Űrállomás közötti űrrepülések menetrendje egészen pontosan hogyan fog kinézni, illetve milyen ütemterv szerint képzik majd ki azt a másik három, nem magyar űrhajóst, akik ebben az expedícióban részt fognak venni − árulta el még korábban Szijjártó Péter. (magyarnemzet.hu)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Alapvetően változtathatják meg a világ legmagasabb hegyén zajló expedíciókat a drónok, amelyek felszerelést szállítanak a serpáknak. A szakértők szerint ez az innováció a hegymászás természetes evolúciójának része. A Mount Everest jégmezőin idén új technológia jelent meg: drónok szállítanak létrákat, köteleket...
2025. ÁPRILIS 21.
[ 19:11 ]
Földet ért vasárnap Kazahsztánban a Szojuz MS-26 orosz űrhajó utaskabinja két orosz és egy amerikai űrhajóssal, akik hét hónapon át végeztek kísérleteket a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). A Roszkoszmosz orosz űrügynökség közölte, hogy kozmonautáit, Alekszej Ovcsinyint és Ivan Vagnert, valamint a NASA amerikai...
2025. ÁPRILIS 20.
[ 18:28 ]
Huszonegy humanoid robotot is indítottak bemutatóként a több mint tízezer résztvevő mellett a szombaton Pekingben megrendezett félmaratonon. Ez volt az első alkalom, hogy robotokat is próbára tettek a 21 kilométeres távon. A „verseny” sokkal inkább technikai bemutató, próbatétel volt, mint tényleges verseny. A robotok...
2025. ÁPRILIS 19.
[ 10:09 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó