Tudomány
Irán új kutatóműholdat bocsátott fel
Betűméret:             

Irán szombaton sikeresen felbocsátott egy új, a védelmi minisztérium által épített kutatási űreszközt.

„A Csamran-1-es nevű műholdat sikeresen pályára állította egy Gaem 100-as típusú hordozórakéta” – jelentette az állami televízió.

Irán évek óta fejleszti űrkutatási tevékenységét, és azt állítja, hogy az békés célú, és megfelel az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatának. Az ország az elmúlt két évben tucatnyi műholdat bocsátott fel.

A nyugati országok azonban attól tartanak, hogy ezek a műholdindító rendszerek olyan technológiát tartalmaznak, amely felcserélhető ballisztikus rakétákkal, amelyek képesek nukleáris robbanófej hordozására. Teherán cáfolja ezeket a vádakat, és tagadja, hogy atomfegyverek megszerzésére törekszik.

Az eszköz súlya mintegy 60 kilogramm, és az iráni elektronikai ipar tervezte és építette, amely a védelmi minisztériumhoz tartozik – közölte az állami televízió. Az eszköz hordozórakétáját, a Gaem-100-ast a Forradalmi Gárda, az Iszlám Köztársaság hadserege fejlesztette ki.

A Csamran-1 küldetése ugyanezen forrás szerint „a nagy magasságú orbitális műveletekhez használt hardver- és szoftverrendszerek tesztelése”.

Február végén Irán a Pars 1 nevű képalkotó és távérzékelő műholdat indította a Vosztocsnij orosz indítóbázisról.

Az Egyesült Államok akkor azt hangoztatta, hogy a művelet „az Irán és Oroszország közötti katonai partnerség megerősödésének újabb jele”. (MTI)

Az ugandai Ngamba-sziget vadrezervátumának csimpánzai képesek arra, amit sokáig kizárólag emberi tulajdonságnak tartottak: bizonyítékok alapján döntenek, de új tények ismeretében felülvizsgálják azokat. A bizonyítékokra való reagálás minden állat túlélésének alapvető készsége, de tekintve, hogy az emberek milyen...
2025. OKTÓBER 31.
[ 18:20 ]
Már elő lehet rendelni az első otthoni használatra szánt emberszerű robotot az Egyesült Államokban. A kaliforniai székhelyű 1X robotikai cég kedden piacra dobott NEO robotja önállóan is képes egyszerűbb háztartási munkák elvégzésére – írta meg a Engadgetre hivatkozva a qubit.hu portál. A puha szövettel borított,...
2025. OKTÓBER 29.
[ 14:30 ]
Új korszak kezdődött a szívelégtelenség kezelésében – már nem csupán gyógyszerekkel, hanem digitális megoldásokkal is segítik a betegeket. Az orvosok a modern szoftvereknek köszönhetően már a romlás bekövetkezése előtt észlelhetik a tünetek súlyosbodását – közölte a Nemzeti Betegszövetség. Kamenicán, a...
2025. OKTÓBER 20.
[ 16:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó