Tudomány
A kínai Alibaba bemutatta eddigi legfejlettebb mesterségesintelligencia-modelljét
Betűméret:             

Bemutatta eddigi legfejlettebb mesterségesintelligencia-modelljét az Alibaba, amely szerint a Qwen3.8-Max 2,4 ezer milliárd paraméterével a vállalat eddigi legnagyobb fejlesztése, méretben pedig megközelíti a kínai Moonshot AI júliusban bemutatott, 2,8 ezer milliárd paraméteres Kimi K3 modelljét, írja az MTI.

A kínai technológiai vállalat közlése szerint az új modell szöveges, képi és videós tartalmak feldolgozására egyaránt alkalmas, és egyszerre akár egymillió token kezelésére képes, ami nagy terjedelmű dokumentumok és programkódok feldolgozását is lehetővé teszi.

A Qwen3.8-Max szakértői modulokra épülő architektúrát alkalmaz, amelyben egyszerre csak a feladat végrehajtásához szükséges részegységek működnek. Az Alibaba szerint a 2,4 ezer milliárd paraméterből egy-egy feladat során mintegy 95 milliárd aktív, ami mérsékli a számítási igényt, a működési költségeket és a válaszidőt.

A Qwen3.8-Max a jövő héttől lesz elérhető az Alibaba Cloud Model Studio platformján.

Az új modellt az Arena.AI összehasonlító platformon mutatták be, ahol a szöveges modellek rangsorában a legjobban teljesítő kínai fejlesztés lett, míg a vizuális feladatokat értékelő listán a második helyet érte el. Az Alibaba szerint mindkét kategóriában csak az Anthropic Claude Fable 5 modellcsaládjának egyes változatai előzik meg.

Különleges, zöldes fényben pompázó fehér törpét azonosítottak a csillagászok. A szokatlan árnyalatért a törpecsillag körül keringő bolygóból származó anyag a felelős. A Földtől mintegy 326 fényévre található WD J1330+6435 lehet az első ismert zöld színű csillag. Az égitest valójában egy fehér törpe: egy...
2026. OKTÓBER 18.
[ 18:34 ]
A kisebbségi magyar és emigráns irodalom otthontalanság-tapasztalatait állítja középpontba az a nemzetközi konferencia, amelyet október 19-én rendeznek meg Szegeden, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának Informatóriumában. A tanácskozás előadói a határon túli magyar irodalmak elismert...
2026. OKTÓBER 17.
[ 12:19 ]
Kollár János, a Princeton Egyetem professzora, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja vehette át kedden a Bolyai János Nemzetközi Matematikai Díjat a Families of Varieties of General Type című könyvéért. A díjat az MTA elnöke adta át. Pósfai Mihály emlékeztetett, hogy a Bolyai János Nemzetközi Matematikai Díj...
2026. OKTÓBER 13.
[ 20:45 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó