Tükör
A Havas Boldogasszony Mária-ünnep
Augusztus 5-e, a péterváradi csata évfordulója
Betűméret:             

1716-ban, Havas Boldogasszony napján Savoyai Jenő herceg döntő fontosságú győzelmet aratott Pamid Ali török pasa hatalmas serege felett Péterváradnál. A herceg hálából a kápolnának ajándékozta a római Santa Maria Maggiore-bazilikában őrzött, és a hagyomány szerint Szent Lukács evangélista által festett Havas Boldogasszony képének másolatát.

A „tekija" török szó, magyarul annyit jelent, mint kolostor, zárda. Az 1660. év körül egy kisebb török templom állt azon a helyen, ahol most a kegytemplom van. A mecset előtt faházikó volt, ebben két török dervis, remete élt és dicsérte az egy örök Istent. A templom közelében forrás fakadt, amely hűs, üde vizet adott, és a közeli Péterváradról tömegesen jöttek ide a törökök - részint, hogy szomjukat oltsák, részint, hogy vallásos mosakodásukat elvégezzék.

A török hódoltság után (1693-ban) a mecsetet kápolnává alakították át az idetelepült jezsuiták, és azt a Havi Boldogasszony tiszteletére szentelték. Amikor 1716-ban Pétervárad alatt több mint 200 000 emberrel megjelent a török, Savoyai Jenő csak feleannyi embert tudott a csatába fölvonultatni. Az ütközet 1716. augusztus 5-én, éppen Havi Boldogasszony ünnepén zajlott le, és a keresztények fényes győzelmével végződött. A törökök teljesen szétverve, eszeveszett futásban kerestek menedéket.

A hagyomány szerint a kápolna közelében álló hatalmas fa ágai között egy Mária-képet találtak a keresztény katonák, amely hasonlított a római Havi Boldogasszony kegyképhez. Jenő herceg ez előtt a kép előtt könyörgött segítségért; a győztes ütközet után ő maga vette le a fa ágai közül és vitte be nagy ünnepséggel a katonák örömujjongása és ágyúdörgés közepette a kápolnába, s ott a Te Deum hangjai mellett az oltárra helyezte.

Ez az a híres kegykép, amely a tekiai templom oltárán van. A péterváradi győzelem emlékére XI. Kelemen pápa az egész Egyházban egyetemessé tette az Olvasós Boldogasszony ünnepét.

A kegykép előtt és a forrás vizében való mosakodás után igen sok csodás gyógyulás és egyéb imameghallgatás történt.

A kápolna helyén 1881-ben építették a mai kegytemplomot újgótikus stílusban. A régi török templomot, amelyet annak idején sekrestyének alakítottak át, lebontották, és helyére egy kupolát építettek; ez alatt áll az oltár. Az oltár háta mögött az úgy nevezett belgrádi Szűzanya képét helyezték el. Tekián tulajdonképpen két búcsú van. Az egyik az úgynevezett kis búcsú, július 26-án, szent Anna napján, a nagy búcsú augusztus 5-én Havi Boldogasszony napján.

A kegyhely az újvidék-belgrádi műút mellett, Péterváradtól 3 kilométerre fekszik. Megközelíthető az Újvidék központjából induló helyi járatú autóbusszal: annak végállomásától 15 perc gyalogjárásra van. (Búcsús könyv. Római Katolikus Plébániahivatal, Doroszló. 1974.)

Ez a vég kezdete Trump számára? - illusztráció
2026. NOVEMBER 4.
[ 16:12 ]
Asztrofizikusok, mérnökök, vegyészek, orvosok, közgazdászok és társadalomtudósok is helyet kapnak az új szerb parlamentben, amely a tekintélyes amerikai Science tudományos folyóirat szerint akár a világ egyik legképzettebb törvényhozása lehet. Az október 25-i választáson győztes Egyetemista Lista képviselőinek több mint...
2026. NOVEMBER 2.
[ 8:21 ]
November 1-jén közös napon ünnepeljük az összes szentet, vagyis valamennyi megdicsőült lelket, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. Mindenszentek ünnepe a kötelező egyházi ünnepek közé tartozik, ezért a hívek számára előírás a szentmisén való részvétel. Keleten már...
2026. NOVEMBER 1.
[ 14:44 ]
Október 31-én világszerte a reformáció kezdetére emlékeznek a protestáns egyházak. Az idén 509 éve annak, hogy Luther Márton fellépése elindította a kereszténység történetének egyik legjelentősebb megújulási mozgalmát. Az ünnep a vajdasági magyar református és evangélikus közösségek számára is fontos...
2026. OKTÓBER 31.
[ 10:25 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó