Tükör
A bánátiak isszák a legrosszabb vizet Szerbiában
Betűméret:             

Félmillió embernek nincs ivóvize Bánátban, így Szerbia ezen része marginalizáltnak számít, hangsúlyozta a Banat je u pravu (Bánátnak igaza van) nevű kezdeményezés a Dr Milan Jovanović Batut Szerbiai Közegészségügyi Intézetnek a legutóbbi, az ivóvíz minőségéről szóló jelentésével kapcsolatban.

A vízhez és az egészségügyi feltételekhez való emberi jogot az ENSZ határozta meg, de az aktivisták szerint Szerbia hihetetlen kudarcot vallott ennek a legalapvetőbb emberi jognak a megvalósításában.

„Szerbiában Vajdaságban a legrosszabb a víz, Vajdaságban pedig Bánátban, míg ezen belül Észak-Bánátban a legsúlyosabb a helyzet. Most már tudjuk, hogy tavaly Vajdaságban 40 százalék felett volt azoknak a vízrendszereknek a száma, amelyek nem feleltek meg a (fizikai-kémiai és mikrobiológiai) előírásoknak. Ismeretes, hogy sok ilyen vízvezetékben a megengedettnél nagyobb mértékben van jelen az arzén, ami pedig rákkeltő”, áll a kezdeményezés közleményében.

Vannak polgárok, akiknek nincs pénzük vizet vásárolni, illetve nincs erejük, hogy haza hordják a vizes ballonokat, ezért kénytelenek csapvizet inni és ezzel károsítani az egészségüket.

„A polgárok többsége nem jut megfelelő ivóvízhez sem a csapokból, sem a tartályokból. Ennek következményei megterhelik a bánáti egészségügyi rendszert, amely a munkaerőhiány miatt eleve nehéz körülmények között működik. A 2021-es jelentésben egyetlen észak-bánáti vagy közép-bánáti város sem szerepelt a megfelelő minőségű ivóvízellátással rendelkező rendszerek listáján”, tette hozzá a kezdeményezés.

A Banat je u pravu (Bánátnak igaza van) kezdeményezés arra szólította fel a többi polgári csoportosulást, a teljes nem kormányzati szektort, a politikai pártokat és minden olyan hazai és külföldi intézményt és szervezetet, amelyek célja az emberi jogok ellenőrzése és javítása Szerbiában, hogy vegyék fontolóra a vízminőség helyzetét Vajdaságban, különösen Bánátban, és reagáljanak rá.

A 021.rs portál emlékeztet: Vajdaságban 20 városi vízellátó rendszer nem felel meg a fizikai-kémiai és mikrobiológiai előírásoknak, és a bánátiak pedig a legrosszabb vizet isszák Szerbiában. Megnövekedett a vas-, a mangán-, a klór-, az ammónia-, a nitrát- és a nitritkoncentráció, de a kálium-permanganát szintje is, nem is beszélve a rákkeltő arzén jelenlétéről. A Batut szakemberei mindezeket megtalálták a közüzemi vízhálózatból vett vízmintákban, derült ki az ivóvíz minőségét vizsgáló, 2021-es évre vonatkozó legújabb jelentésből.

Ez a vég kezdete Trump számára? - illusztráció
2026. NOVEMBER 4.
[ 16:12 ]
Mindenszentek ünnepe - illusztráció
2026. NOVEMBER 1.
[ 14:44 ]
Október 31-én világszerte a reformáció kezdetére emlékeznek a protestáns egyházak. Az idén 509 éve annak, hogy Luther Márton fellépése elindította a kereszténység történetének egyik legjelentősebb megújulási mozgalmát. Az ünnep a vajdasági magyar református és evangélikus közösségek számára is fontos...
2026. OKTÓBER 31.
[ 10:25 ]
Öt nappal a szerbiai rendkívüli parlamenti választások után csak az világos, ki nyerte meg a szavazást, de még korántsem világos, hogyan, kikkel alakul meg az új hatalom. Az Egyetemista Lista megszerezte az önálló kormányalakításhoz szükséges parlamenti többséget, miniszterelnök-jelöltjét azonban még nem nevezte meg,...
2026. OKTÓBER 30.
[ 16:24 ]
Romániában véget ért a hónapok óta tartó kormányalakítási válság, de a politikai bizonytalanság aligha szűnt meg. Az új kabinet parlamenti támogatása törékeny, a hagyományos pártok iránti bizalom megrendült, a nacionalista erők pedig egyre nagyobb társadalmi támogatottságot élveznek. Mindezek mögött azonban egy, a...
2026. OKTÓBER 29.
[ 0:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó