Szörnyű álmom volt az éjszaka! Még most is remegnek az ujjaim, amíg ezeket a sorokat kopogom a számítógép billentyűzetén...

Azt álmodtam, hogy a surčini légikikötőben vagyok, ahol a Hágából érkező különgépet zászlóerdő és hatalmas éljenző tömeg fogadja, a lépcső elé terített vörös szőnyegen pedig Tómó és Ácó várakozik izgatottan, Šešelj kitűzővel a zakójukon...

Elevenen emlékszem minden részletre: arra, ahogyan kinyílott a gép ajtaja és a várva várt vendég, mint egy mesebeli hős, délcegen lesétált a lépcsőn, mire a gárda díszalakulatának tagjai vigyázzba merevedtek, a gučai rezesbanda pedig rázendített a Marš na Drinu című harci indulóra.

- Isten hozott, szeretett vajdánk! Örülünk, hogy újra körünkben üdvözölhetünk! – köszöntötték őt az egykori elvbarátok. -Bocsásd meg nekünk, hogy időközben eltévelyedtünk, és hogy engedtünk a Nyugat fondorlatos csábításának! Elkápráztatott bennünket az ottani jólét, de ígérjük, hogy helyrehozzuk hibánkat. Engesztelésül olyan díszszemlét rendezünk neked, hogy Putyin testvér is megirigyelné!

Ekkor két generálozott MIG-19-es húzott el mélyrepülésben a tömeg felett, amelyeket erre az alkalomra sikerült begyújtani az orosz elnök adományozta vadonatúj akkumulátorokkal. A közönség rémületére a pilóták néhány lupingot is bemutattak, hatalmas S betűt formálva a hajtóművek füstjéből.

A fogadó bizottságban ott feszített Dodik is, aki a hős bijeljinai csetnikek üdvözletét hozta.

- Mi nem tértünk le az utadról, imádott vajdánk! Útmutatásod szerint felszámoltuk a dzsámikat az utolsóig... Még a helyüket is lebetonoztuk!

- Le a müzülökkel! – harsogta a tömeg. - Le az EU-val! Le Amerikával! Le a Vatikánnal! Éljen Nagy-Szerbia! Éljen a Virovitica-Ogulin-Karlobag határvonal!

Az egész repülőtér csak úgy visszhangzott a megrészegült tömeg éljenzésétől és az üdvlövésektől!

Arra is világosan emlékszem, hogy a belgrádi lapok szalagcímekben köszöntötték a nagy hazafit, a méltatásokban emlékezetes cselekedeteit sorolták: a vikendharcosok menesztését Vukovár felszabadítására, valamint a frizsiderek, színes tévék és más értékesebb technikai eszközök összegyűjtésére a genocid természetű, ám tehetős horvátok házaiból. A gyűjtőtáborok felállítását a nemzetidegen elemek számára Kelet-Szlavóniában, Boszniában. A herkócai söprögetést, a szerb állam biztonságát veszélyeztető őshonos vajdasági horvát és magyar lakosság kitelepítését... A rozsdás kanalat a horvátokkal való leszámolásra, a pisztolyjelenetet a belgrádi szkupstinában, a vajdasági kisebbségeknek ígért ingyen szendvicseket...

A Politika ismét a kilencvenes évekbeli patrióta köntösben jelent meg, és folytatásos tárcát szentelt a vajda hágai szereplésének. Amit köztudottan csak azért vállalt önkéntesen, hogy megsemmisítse ezt a szerbellenes imperialista intézményt. Részletesen beszámoltak a bírákkal való izgalmasabb párbeszédekről, például arról a magasröptű jogi vitáról, amikor az egyik tiszteletre méltó brit talárostól megkérdezte: tudnak-e szülei homokos hajlamáról?

Külön fejezetet szenteltek a cellában eltöltött tizenegy és fél alatt készült százötven remekműnek, köztük annak a patrióta körökben nagy sikert arató munkájának, amely ezzel a szellemes címmel kerül majd be az emberiség kulturális örökségébe: „A kurva Carla del Ponte karmai között”. E kiváló alkotások sorába tartozik a korábbi amerikai elnökről szóló könyve „Bill Clinton, a washintoni szexuálmániákus” címmel, és a volt francia államfőt méltató munkája: „Jacques Chirac, a párizsi punci kakas” című. De könyvbe foglalta találó megállapításait a nemzetközi tribunál tagjairól is, hol aszalodott kecskeürülékhez, hol elfajult majmokhoz hasonlítva őket.

A tévé sem akart kimaradni az évtizedes hágai viszontagságok után hazatért veterán hazafi iránti tisztelgésből. A tévéállomások egymással versengve készítettek vele interjúkat, amelyekben arról faggatták, hogy milyen szankciókat alkalmaz a pártütők ellen, akik eltávolodtak az eredeti irányelvektől, és holmi uniós ábrándok miatt megpróbálják letagadni radikális múltjukat. A dokumentációból előbányászták a kilencvenes években készült felvételeket a vajda emlékezetes beszédeiről és szlavóniai kiruccanásairól, csetnik kucsmával a fején, golyószóróval a vállán és kézigránáttal az övében.

A mohamedánok iránti atavisztikus ellenszenvére való tekintettel a tévécsatornák sürgősen levették műsorukról a Szulejmanról szóló szappanoperát, mely sajnálatos módon oly nagy népszerűségre tett szert az eltévelyedett kisemberek körében. A zimonyi Kanál és Villa étkészletgyár pedig az igazgatóbizottság tiszteletbeli elnökévé választotta őt, mesés tiszteletdíjjal.

A radikális párt alapszervezeteinek hirtelen rengeteg dolga támadt: alig győzték jegyzékbe venni a pártba visszatérő renegátokat és a lelkes új tagokat. Azoknak, akik a vajda távozása után nyereségvágyból átiratkoztak az újonnan létesült haladó pártba, le kellett mondaniuk nyereségükről, és azóta szerzett ingatlanjaikat a főbizottság rendelkezésére kellett bocsájtaniuk. A megtért párttagoknak vizsgázniuk kellett a vajdának a hágai bíróság előtt elhangzott magvas gondolataiból.

A pártok is módosították álláspontjukat a visszatérés következményei tekintetében. Aleksandar Vulin munkaügyi miniszter kijelentette: az újságírók félreértették azt a kijelentését, hogy a hágai bíróság amerikai nyomásra engedte szabadon szeretett nemzeti hősünket azzal az aljas célzattal, hogy destabilizálják Szerbiát. Ellenkezőleg: ő azt akarta mondani, hogy Hága a galád amerikaiakkal dacolva azért küldte őt haza, hogy stabilizálja az itteni helyzetet.

Az újra kiterebélyesedett radi párt ismét nagygyűlések szervezésébe kezdett, főleg Vajdaságban, hogy megszilárdítsa a fegyelmet a nemzetidegen elemek lakta településeken. A falakat a vajdát ábrázoló plakátok lepték el, az utcákat hangosítóval felszerelt autók járták, és harsányan mitingre szólították az embereket...

Kábultan, hideg verítékkel ébredtem a rémes álomképek emlékével. Hogy magamhoz térjek, reggelire jó étvággyal elfogyasztottam két szalámis szendvicset, abban a boldog tudatban, hogy nem a vajdától van, hanem a feleségem készítette.

J. Garai Béla