Vajdaság
Korhecz Tamás sikeresnek minősítette az MNT tevékenységét
Betűméret:             

Sikeresnek minősítette a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) utóbbi három és fél évét Korhecz Tamás, a vajdasági magyarság országos kisebbségi önkormányzatának elnöke csütörtökön Belgrádban.
A nemzeti tanácsoknak sikerült beilleszkedniük a szerb jogrendbe, és "sok helyen tudtak kimozdítani olyan évtizedes problémákat a holtpontról, amelyeket korábban a magyar érdekképviselet képtelen volt megoldani" - hangsúlyozta Korhecz Tamás a szerb fővárosban tartott előadásában. Hozzátette, hogy "ennyi idő alatt nem lehet minden problémát megoldani, folytonosságra van szükség".
Az MNT elnöke azt mondta, hogy a stratégiai elképzelések jelentős részét már megvalósították, az igazán tartós eredményekhez és a szerkezeti változásokhoz azonban folyamatosság kell. "Ahogy nagyon gyakran a kormányok is azzal teszik tönkre az ország perspektíváját, hogy az előző ciklusban megkezdett változások gerincét eltörik, úgy a nemzeti tanácsoknál is fontos lenne az, hogy a megkezdett építkezéseket folytassák" - mondta a vajdasági politikus.
Az MNT 2010 óta az oktatás, a kultúra, a nyelvhasználat, a tájékoztatás és a népesedés területén dolgozott ki stratégiát. "Ítéljék meg azok, akik nem közvetlenül érintettek, hogy ez a haladás mekkora mértékben javított a magyar közösség esélyein Szerbiában, hogy ezek az eredmények mennyire növelték az esélyeinket a szülőföldön való megmaradásra és a gyarapodásra" - emelte ki Korhecz. Hozzáfűzte, hogy az önazonosság és a kultúra területén kívül számos olyan téma van, ami a vajdasági magyarság számára fontos, ám kívül esik a nemzeti tanács jogkörén, és ezekre is megoldást kell találni.
A 2014-es nemzeti tanácsi választásokra készülve az MNT elnöke azt mondta: "Úgy szeretnék leköszönni a négyéves mandátum végén, vagy úgy szeretném megpályázni a következő négy évet, ha arra sor kerülne, hogy ne kelljen elfordítani a fejemet, ha szembesítenek azzal, hogy 2010-ben mit ígértünk meg". (MTI)

Vajdaságban ma is nagyon meleg, túlnyomóan napos idő várható. Újvidéken 34 Celsius-fok körül alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet, Dél-Bánátban pedig a nap végére viharossá erősödhet a szél – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Szerbia területén a legalacsonyabb hőmérséklet 15 fok körül...
2026. AUGUSZTUS 28.
[ 8:47 ]
A tartományi képviselőház mai ülésén kisebb incidens történt, amikor elrendelték a Szerbia Központ (Srbija Centar) mozgalom egyik képviselőjének eltávolítását az ülésről, az ellenzéki képviselők azonban elállták az útját. Dejan Kulja, a Szerbia Központ képviselője a szószéken beszélt, amikor Juhász Bálint, a...
2026. AUGUSZTUS 27.
[ 16:23 ]
Alapvetően fontos, hogy az őszi választások után a Magyar Nemzeti Tanács erősen plurálissá váljon, nyilatkozta a Vajdaság Mának dr. Csányi Erzsébet. A Vajdasági Magyar Plénum politikusa szerint az új összetételű tanács megalakulása után az első teendő az elszámoltatás kellene, hogy legyen. Szerinte az MNT által...
2026. AUGUSZTUS 27.
[ 16:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó