Vajdaság
Bőven van még férőhely az Európa Kollégiumban
Lezárult az elsőéveseknek meghirdetett kollégiumi jelentkezés
Betűméret:             

Az első körben 150 szálláshelyet hirdettek meg az Európa Kollégiumban, a pályázat lezártáig 75 elsőéves jelentkezett a diákotthonba, tájékoztatott a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) hivatala. A több mint 400 férőhelyes korszerű épületbe október elsején költözhetnek be a sikeresen pályázó egyetemisták. A napokban megnyíló második pályázati körben már a felsőéves jelentkezését is várják – mondta el Bábi Attila, az MNT hivatalvezetője.

A hivatalvezető szerint kevés egyetemista döntött idén az újvidéki továbbtanulás mellett, úgy tűnik, hogy inkább Magyarországra iratkoznak a vajdasági végzősök. Ennek ellenére Bábi azt állítja, hogy a kollégium férőhelyeit betöltik, hiszen nem csak az alapképzésre járók vehetik igénybe jutányos áron a szobákat, de a mesterhallgatók és doktoranduszok is pályázhatnak majd az Európa Kollégiumba.

– Az épület a legújabb szabványok szerint készült – hangsúlyozta Bábi. – Az Európa Kollégiumban a kétágyas szobákhoz hűtőszekrények, közös konyha, fürdőszobák és közösségi helyiségek tartoznak, ezen kívül szakszolgálat és internet-hozzáférés áll a hallgatók rendelkezésére. Sok olyan szolgáltatást nyújt a diákotthon, amelyek az állami intézményekben nem találhatóak meg – ismertette Bábi Attila.

– Hamarosan beindul a szakkollégiumi rendszer is – mondta Snejder-Sára Ildikó, az Európa Kollégium megbízott igazgatója. – Ez a rendszer egészen újnak számít Szerbiában, nincs még hagyománya felénk. A kollégiumban alkalmazott nevelőtanárok irányítják majd a közösségi foglalkozásokat, különböző előadásokat, programokat és intézménylátogatásokat, így a kollégiumi élet hasznos tartalmakkal egészül ki. Az igazgatónő elmondta, hogy az alapítói okirat lehetővé teszi a könyvtári szolgáltatást is, adományokból már gyűlnek is a könyvek.

A házirend kialakítása is folyamatban van. Szabályokra szükség van, hiszen az a célunk, hogy minél tovább megőrizzük az épületet, szögezte le Snejder-Sára Ildikó. Hozzátette: arra fognak törekedni, hogy az egyetemisták jól érezzék magukat a kollégiumban, hiszen miattuk épült az Európa Kollégium.

Az épület műszaki átadása várhatóan a héten megtörténik, valamint a kollégiumi engedélyt is megkapja majd a diákotthon. Bábi Attila megerősítette azt az információt, miszerint az egyik korábbi alvállalkozó, a Kovačević Gradnja bizonyos kifizetések elmaradása miatt beperelte az Európa Alapítványt, ugyanakkor az érintett céggel már korábban megszakították az együttműködést, és a folyamatban lévő ügy nem fogja hátráltatni az Európa Kollégium átadását – jelentette ki Bábi. A Magyar Nemzeti Tanács a magyarországi támogatások közvetítését és a pályázatok lebonyolítását végzi, az ügyben tehát nem érintett – tette hozzá a hivatalvezető. Az Európa Alapítvány az épület jelenlegi tulajdonosa, a napokban kötik meg a bérleti szerződést az Európa Kollégiummal, illetve egy hármas együttműködési szerződést a nemzeti tanáccsal.

Az Európa Kollégium kapacitását a jelenleg Újvidéken tanuló összes magyar egyetemista létszámához igazították. A kollégiumi elhelyezéssel és pályázattal kapcsolatos információkat megtalálják a Magyar Nemzeti Tanács honlapján, ahol hamarosan közzéteszik a felsőévesek számára is elérhető pályázatot, illetve a sikeres pályázók névsora is időben elkészül – tájékoztatta a Vajdaság Ma hírportált az MNT hivatala.

Basity Gréta

Vajdaságban ma is nagyon meleg, túlnyomóan napos idő várható. Újvidéken 34 Celsius-fok körül alakul a legmagasabb nappali hőmérséklet, Dél-Bánátban pedig a nap végére viharossá erősödhet a szél – közölte a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Szerbia területén a legalacsonyabb hőmérséklet 15 fok körül...
2026. AUGUSZTUS 28.
[ 8:47 ]
A tartományi képviselőház mai ülésén kisebb incidens történt, amikor elrendelték a Szerbia Központ (Srbija Centar) mozgalom egyik képviselőjének eltávolítását az ülésről, az ellenzéki képviselők azonban elállták az útját. Dejan Kulja, a Szerbia Központ képviselője a szószéken beszélt, amikor Juhász Bálint, a...
2026. AUGUSZTUS 27.
[ 16:23 ]
Alapvetően fontos, hogy az őszi választások után a Magyar Nemzeti Tanács erősen plurálissá váljon, nyilatkozta a Vajdaság Mának dr. Csányi Erzsébet. A Vajdasági Magyar Plénum politikusa szerint az új összetételű tanács megalakulása után az első teendő az elszámoltatás kellene, hogy legyen. Szerinte az MNT által...
2026. AUGUSZTUS 27.
[ 16:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó