Vajdaság
Negyven egyetemi hallgató kérvénye az MNT-hez
Betűméret:             

Egy hónappal ezelőtt 40 egyetemi hallgató aláírt egy kérvényt, amelyet eljuttatott az Magyar Nemzeti Tanács hivatalához. A kérvény megírásának fő oka, a 2015/2016-os tanévben mesterképzésre jelentkező hallgatók ösztöndíj megvonása volt, szemben az apszolvensi státuszban maradt hallgatókkal, akik továbbra is a támogatás élvezői.

40 emberben felmerült a kérdés, hogy hogyan lehetséges az, hogy a szorgalmas tanulókat büntetik, azokat pedig, akik tanulmányaikat nem fejezték időre előnyben részesítik.

Az egyetemisták kérvényében többek között az alábbiak olvashatók:

"Az ösztöndíj, amelyet az MNT folyósított, számos diákot ösztönzött arra, hogy középiskola után folytassa a tanulmányait,és igyekezzen megfelelő eredménnyel az előlátott időszakban teljesíteni a feltételeket a támogatás megtartásának érdekében. Éppen ezért a legnagyobb tisztelettel kérjük Önöket, hogy az ösztöndíjprogram hatékonyságának és a diákok motiváltságának növelése érdekében szíveskedjenek az alábbi gondolatainkat, véleményeinket, javaslatainkat áttekinteni és napirendre tűzni: Figyelembe véve, hogy:

1. több esetben olyan hallgatók is részesei voltak az ösztöndíjprogramnak, akik, velünk ellentétben, komolytalan és érdektelen hozzáállásuk következményeként 1-2 éven belül elestek az ösztöndíjtól, és természetesen elálltak az idáig sem túlságosan komolyan vett tanulmányaiktól is, bármiféle következmények nélkül,

2. az MNT az ösztöndíjszerződés értelmében különféle okokból tanulmányuk meghosszabbítására kényszerült hallgatók ösztöndíjazását is felvállalta,

3. a Várady kiválósági ösztöndíj – hitel nagyon korlátozott számban érhető el, annak ellenére, hogy nem teljes mértékben vissza-nem-térítendő összegek kerülnek kiosztásra,

4. a gyakorlatban egyre több munkahely esetében, különösen vezetői pozíciók betöltéséhez elengedhetetlen a mesterképzés elvégzését igazoló diploma,

ezúttal kérjük Önöket, hogy az öszTöndíjprogram céljaival (a vajdasági magyar nemzeti kisebbség képzettségi felzárkóztatásának támogatása, melynek következményeként olyan fontos munkahelyek kerülnek betöltésre, amelyek a szülőföldön való egyéni boldogulást, egyben a közösségünk javát is szolgálják) összhangban szíveskedjenek mérlegelni azon, a 2015/2016-os tanévben mesterképzésre jelentkező hallgatók ösztöndíjazásának lehetőségét, akik az előző tanévekben kitartó munkájuk gyümölcseként eleget tettek az alapképzés megpróbáltatásainak és immár diplomával a kezükben részben tudásuk elmélyítésének, ám különösen 4. pontban említett gyakorlati problémák elkerülésének céljából a mesterképzés elvégzése mellett döntöttek. Az ösztöndíj mindannyiunk számára nagy motiváció lenne, hogy eddigi sikereinket megkoronázva, további kitartó munkával, megszerezzük a mesteri diplomát, majd tanulmányaink után önbizalommal, tudással és erős munkaszokással lépjünk be a hazai munkaerőpiacra", áll a negyven egyetemista által aláírt kérvényben.

A Magyar Nemzeti Tanács mindeddig nem közölte válaszát a mesterhallgatókkal.

Közel 90 millió dináros beruházással naperőmű épül Beodrán, Törökbecse községben. Az Arhar 1 elnevezésű létesítmény munkálatainak kezdetét mára, azaz szeptember 21-re jelentették be, az átadás pedig a tervek szerint 2027. április 30-án várható – írja az eKapija. A fotovoltaikus erőművet egy 15.300...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 15:30 ]
Két személyt őrizetbe vettek adócsalás, adóelkerülés és pénzmosás gyanúja miatt az Expo 2027-hez kapcsolódó munkák ügyében. Az újvidéki Felső Ügyészség szerint a gyanúsítottak fiktív számlák alapján összesen 28,7 millió dinárt fizethettek ki olyan munkákért, amelyeket valójában nem végeztek el. További...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 12:33 ]
A hétvégi nyárias meleg után hétfőre jelentősen visszaesett a hőmérséklet Vajdaságban. A Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet előrejelzése szerint a reggeli órákban még többfelé erősen felhős idő várható, helyenként rövid ideig eső is előfordulhat, délutántól azonban észak felől fokozatosan felszakadozik a...
2026. SZEPTEMBER 21.
[ 7:48 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó