Vajdaság
Zenta: Eggyel kevesebb fogorvos az Egészségházban
Betűméret:             

December közepétől kezdve csökkentett létszámmal dolgozik a Zentai Egészségház fogászati rendelője. Az intézménynek ugyan joga lenne alkalmazni még egy fogorvost, ám az egészségügyben is érvényben levő létszámstop miatt ezt mégsem teheti meg.

Dr. Surján Gusztáv, az Egészségház igazgatója elmondta, a község lakosságának létszáma alapján az intézmény jogosult lenne alkalmazni egy fogorvost, aki csak az úgynevezett szociális kategóriába tartozó felnőtt páciensekkel foglalkozna (ezek a munkanélküliek, a terhes nők és a kismamák), és Zentának szüksége is lenne egy ilyen szakemberre, ám a közszférában dolgozó foglalkoztatottak létszámának korlátozására vonatkozó kormányrendelet miatt ezt mégsem tehetik meg. Annak a fogorvosnak, aki a tavalyi évben még ezt a munkát végezte, december közepén lejárt a szerződése, és az Egészségház hiába kérvényezte több ízben is a szerződés meghosszabbításának engedélyezését az illetékes minisztériumtól, engedélyt, de még csak választ sem kaptak. Ennek ellenére a reményt még nem adták fel, tette hozzá az igazgató, ugyanis a tartományi ombudsmanhoz fordultak jogorvoslatért.

Az Egészségház fogászati rendelőjében tehát december közepétől kezdve gyakorlatilag csak a gyermekfogászat működik. A három fogorvos ugyan fogadhat felnőtt betegeket is, ám azt szintén külön rendelet szabályozza, hogy mely esetekben kezelhetik őket. Ezek általában a sürgős ellátást igénylő esetek, mint például a fogtisztítás, vagy a daganatok kezelése.

pék

Vajdaságban ma változóan felhős időre lehet számítani, a délelőtti órákban hosszabb napos időszakokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet eléri a 26 fokot. A következő napokban is folytatódik a meleg időjárás. A hétvégén többnyire napos idő várható, a hőmérséklet pedig 13 és 27 fok között alakul. Hétfőn...
2026. MÁJUS 22.
[ 7:55 ]
Patkányok jelentek meg az újvidéki Fertőző Betegségek Klinikáján, emiatt pedig lezárták az intézmény két épülete közül az egyiket az Újvidéki Klinikai Központ keretében. Az alkalmazottak szerint azután döntöttek az épület lezárásáról, hogy egy konyhai dolgozót megharapott egy patkány – írja a Danas. A...
2026. MÁJUS 21.
[ 20:04 ]
A Tartományi Energetikai, Építésügyi és Közlekedési Titkárság ideiglenes építési engedélyt adott ki a Szerbiai Korridorok kérelmére a Vajdaság Mosolya gyorsforgalmi út építését megelőző előkészítő munkálatok elvégzésére – közölte a CEOP portál. A gyorsforgalmi út a...
2026. MÁJUS 21.
[ 15:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó