Vajdaság
A dolgozók tulajdonába került a Szabadkai Rádió
A médiaház augusztus 31-től kft. formájában működik tovább
Betűméret:             

Hosszan tartó magánosítási eljárás fejeződött be augusztus 31-én, amikor a cégjegyzék hivatalosan is közzétette egy új gazdasági alany bejegyzését, ez pedig a Radio Subotica – Szabadkai Rádió Kft., amely nyolc egykori dolgozó és az állam tulajdonában működik tovább – derül ki a rádió által kiadott közleményből. Mint írják, az új gazdasági társaság biztosítja a rádió ügyviteli folytonosságát, ugyanis az alapítói okirat szerint átveszi a korábbi közvállalat minden jogát és kötelezettségét.

Ljubiša Stepanović a Szabadkai Rádió igazgatója a VajdaságMának elmondta, az ügyviteli folytonosságot biztosítani tudják, viszont a szerkesztéspolitikáról ebben a pillanatban még korai lenne bármit is mondani.

„A rádió novembertől mostanáig hét dolgozóval működött, akik 10 hónapon át kaptak 45-50 ezer dináros bruttó havi jövedelmet. A privatizációt illetően a rádió vezetése a saját feladatát elvégezte, viszont ha az ügynökség is idejében lépett volna, akkor mindez már január 21-én befejeződött volna. Abban az esetben a cég mérlege nulla lett volna, így viszont az új tulajdonosok egy felhalmozott adósságot is örökölnek” – magyarázta az igazgató.

Stepanović elmondta, igyekeztek megőrizni a közszolgálatiságot ebben a 10 hónapos időszakban, tehát nem bulvárhírekkel foglalkoztak, hanem azokkal a történésekkel, amelyek a szabadkaiakat érintik, mint amilyenek az áramkikapcsolások, az utak aszfaltozása, hogy kapható-e tűzifa a fatelepeken és hasonlók.

„A cél az volt, hogy megőrizzük a frekvenciahasználat jogát, mert ha leálltunk volna, elvették volna azt, ezzel pedig a jövőbeni tulajdonosok egy kulcsfontosságú erőforrás nélkül maradtak volna” – mondta.

A cégjegyzékben megtalálható bejegyzési végzésből kiderül, hogy a Szabadkai Rádió korlátolt felelősségű társaságként működik 2016. augusztus 31-től kezdődően, a következő tulajdonosokkal: Bodnár Hermina (9,01 %), Daróci Katalin (11,47 %), Tomislav Jakovljević (18,85 %), Ivan Kujundžić (20,49%), Szűcs Zoltán (8,20 %), Nela Skenderović (0,82 %), Takács István (28,69 %), Tóth Tivadar (2,46 %) és Beograd Rt. (0,001 %). Az alapítói okirat értelmében az új társaságot rádióműsor sugárzására jegyezték be.

Tehát egyelőre annyit tudni, hogy augusztus 31-től kezdődően a Szabadkai Rádió, mint korlátolt felelősségű társaság nyolc dolgozó és az állam tulajdonába került. Öt éven át kötelesek megtartani a jelenlegi háromnyelvű műsorsémát és nem kis pénzügyi adósságot is örököltek az egykori közvállalattól. A jövőbeni tervekről, tehát, hogy a nyolc tulajdonos üzemelteti-e tovább a rádiót vagy esetleg tulajdonrészüket eladják egy harmadik személynek, egyelőre semmit se tudni.

Basity Gréta

Palicsra látogat Lázár János - illusztráció
2025. JÚLIUS 30.
[ 9:37 ]
Zombor város területén a szezon előrehaladtával idén is felhívással fordultak a lakossághoz, különösképp a mezőgazdasági termelőkhöz, hogy tartsák be a parlagfű irtására vonatkozó önkormányzati rendeleteket – ellenkező esetben súlyos bírságokat kaphatnak az érintettek. A közlemény szerint a gyomnövényt el kell...
2025. JÚLIUS 29.
[ 13:40 ]
Vonatjegyeket is lehet vásárolni ezentúl az újvidéki buszállomáson, ahol a Srbijavoz megnyitotta jegyértékesítési pénztárát. A vonatjegyek a 19-es számú ablaknál vásárolhatók meg. A pénztár jelenleg mindennap 9 és 16 óra között tart nyitva. Augusztus 1-jétől a nyitvatartási idő 9 és 20 óra között lesz, írja a...
2025. JÚLIUS 28.
[ 17:08 ]
Tomislav Žigmanov, a tartományi kormány alelnöke ma részt vett Temesváron a Temes megye napja alkalmából tartott ünnepi ülésen. Ebből az alkalomból hangsúlyozta, Vajdaság és e romániai megye kapcsolata példaként szolgálhat a térség jószomszédi együttműködésére. „Ez az ünnepség nemcsak alkalom az ünneplésre és...
2025. JÚLIUS 28.
[ 15:43 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó