Vajdaság
Babity János: 180 ezer szerb-magyar kettős állampolgár van
Betűméret:             

Mintegy 180.000 szerbiai állampolgár vette fel eddig a magyar állampolgárságot - közölte Babity János szabadkai magyar főkonzul az Újvidéki Rádiónak adott interjújában.

Babity János a Hangadó szerda című műsor vendégeként elmondta, a vajdasági magyar közösség jelentős hányada rendelkezik már magyar állampolgársággal. Országos szinten 180 ezer főről beszélhetünk, tette hozzá.

„Mindennek nyomán csökken ugyan az állampolgárságot igénylők száma, de a folyamat nem zárult le. Ugyanakkor a kettős állampolgároknak adminisztratív kötelezettségei is vannak” – mutatott rá műsorunkban Babity, aki utalt arra, hogy az anyakönyvi események bejelentését sok esetben elmulasztják a határon túl élő magyar állampolgárok.

A főkonzul hangsúlyozta, nem lát olyan területet a magyar-magyar kapcsolatok terén, ahol ne lenne felfedezhető a közeledés motívuma. Arról is szólt, hogy Szerbia és Magyarország politikai kapcsolatai soha nem voltak ilyen jók, ezen a síkon pedig több olyan programot lehet megvalósítani, mint amilyen a Prosperitati Alapítvány ügye.

Babity János elmondta, hogy a gazdasági támogatási rendszerben közvetlenül nem vesznek részt, indirekt módon azonban igen. Emellett további üzleti alapú, külgazdasági tevékenységet folytatnak, amihez két éve kiépült az intézményrendszer is. Ennek részeként arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy Vajdaságban a magyarországihoz hasonlóak az üzleti feltételek. (RTV)

Palicsra látogat Lázár János - illusztráció
2025. JÚLIUS 30.
[ 9:37 ]
Zombor város területén a szezon előrehaladtával idén is felhívással fordultak a lakossághoz, különösképp a mezőgazdasági termelőkhöz, hogy tartsák be a parlagfű irtására vonatkozó önkormányzati rendeleteket – ellenkező esetben súlyos bírságokat kaphatnak az érintettek. A közlemény szerint a gyomnövényt el kell...
2025. JÚLIUS 29.
[ 13:40 ]
Vonatjegyeket is lehet vásárolni ezentúl az újvidéki buszállomáson, ahol a Srbijavoz megnyitotta jegyértékesítési pénztárát. A vonatjegyek a 19-es számú ablaknál vásárolhatók meg. A pénztár jelenleg mindennap 9 és 16 óra között tart nyitva. Augusztus 1-jétől a nyitvatartási idő 9 és 20 óra között lesz, írja a...
2025. JÚLIUS 28.
[ 17:08 ]
Tomislav Žigmanov, a tartományi kormány alelnöke ma részt vett Temesváron a Temes megye napja alkalmából tartott ünnepi ülésen. Ebből az alkalomból hangsúlyozta, Vajdaság és e romániai megye kapcsolata példaként szolgálhat a térség jószomszédi együttműködésére. „Ez az ünnepség nemcsak alkalom az ünneplésre és...
2025. JÚLIUS 28.
[ 15:43 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó