Vajdaság
Zenta: Sterilizációs berendezéseket kapott a kórház
Betűméret:             

A Zentai Közkórházba látogatott ma Zoran Gojković, tartományi egészségügyi titkár. A látogatás során megtekintette az egészségügyi intézmény állapotát és ebből az alkalomból átadták a felújított fertőtlenítő berendezést.

A mai látogatáson Zoran Gojković és vendéglátói megbeszéléseket folytattak a zentai egészségügy helyzetéről. A tárgyaláson elhangzott, hogy a zentai kórházban több fontos berendezés is hiányzik, illetve korszerűsítésre szorul. Elsősorban a modern diagnosztikai berendezésekről, például komputertomográfról (CT) van szó. Az illetékesek megállapították, hogy sürgősen javítani kell a kórház infrastruktúráján. Egy ilyen intézmény, mint a zentai, különösen megérdemli a beruházásokat - hangoztatta az egészségügyi titkár -, hiszen 200 éves múltra tekint vissza, a legrégebbi egészségügyi létesítmény Vajdaságban, 240 ággyal rendelkezik, több mint százezer beteget lát el Zenta, Ada, Csóka, Törökkanizsa és más községek településeiről.

A tájékoztató alkalmával kiemelték továbbá, hogy a tartományi vezetőség tervei szerint rövidesen biztosítják majd a kórház számára a szükséges korszerű eszközöket. Átadták rendeltetésének a 14 millió dinár értékű teljes sterilizációs részleget, amely elengedhetetlen a biztonságos sebészeti beavatkozásokhoz. A régi sterilizációs berendezéseket az elmúlt 35 évben használták és már folyamatosan meghibásodtak. A jelenleg felszerelt részleg az egyik legmodernebb az egész tartományban. A közkórház számára vásároltak továbbá nőgyógyászati eszközöket is.

A látogatás során megtekintették még a tüdőosztályt, amelynek a fejlesztésére évtizedek óta nem jutott pénz. Szükség lenne egy onkológiai központ kialakítására is. Ezek a hiányosságok sajnos csak a jövő évben pótolhatók. Az egészségügyi minisztériummal együttműködve az egészségügyben tapasztalható munkaerőhiányon is segíteni szeretnének. Új orvosokat és ápolókat vehetnek fel, ugyanis feloldották a létszámstopot. Az illetékesek jelentős beruházásként említették még a központi egészségház jelenleg tartó teljes felújítását.

Rúzsa Mária

Elfogadta Dr. Pásztor Bálint meghívását Lázár János, így Magyarország építési és közlekedési minisztere lesz a VMSZ idei Szent István-napi központi ünnepségének anyaországi szónoka. Mint azt a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a közösségi oldalán írja: elfogadta meghívását a miniszter, aki közösségünk...
2025. JÚLIUS 30.
[ 9:37 ]
A tartományi parlament mai ülésén a költségvetés módosítása, pénzügyi átcsoportosítás, mezőgazdasági támogatások és intézményi beszámolók is napirenden szerepeltek. A képviselőház környékét rendőrök biztosították. A képviselők módosították az idei költségvetést, és áttekintették több stratégiai...
2025. JÚLIUS 29.
[ 18:13 ]
Nem felel meg a valóságnak az, hogy vészesen fogy a magyar diákok száma. Az őszre parlmanet elé kerülő tankönyvtörvény pedig kifejezetten kedvez a kisebbségi oktatásnak. Egyebek között ezekről a témákról beszélt szokásos kedd reggeli interjújában a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában dr. Pásztor Bálint, a VMSZ...
2025. JÚLIUS 29.
[ 17:56 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó