Vajdaság
A nagybecskereki magyarság két helyszínen emlékezett
Betűméret:             

A nagybecskereki katolikus temetőben gyülekezett csütörtökön délután a helyi és környékbeli magyarság, ahol elsőként a Szemere Pál honvédőrnagy tiszteletére emeltetett emléktáblánál koszorúzott Molnár Attila, az MNT tagja, majd a VMSZ városi szervezete, illetve Petőfi MME képviselői helyezték el a kegyelet virágait.

Este a művelődési egyesület nagytermében alkalmi műsort adtak a házigazdák, a Petőfi tagjai, illetve az Emmanuel kamarakórus és a Madách Amatőr Színház tagjai.

A műsor keretében elsőként a Himnuszt énekelte az egybegyűlt közösség, majd Kamrás Annamária, Váci Nándor és Jenovay Lajos tolmácsolásában a forradalom és szabadságharc bánáti eseményeit hallhatta a közönség, illetve a 171 éve Nagybecskereken és környékén történtekről értekeztek. Egy-egy alkalmi vers hangzott el Kamrás Annamária és Balázs József előadásában, továbbá alkalmi dallal járult hozzá még a kórus, az est végén pedig közösen énekelték a Szózatot.

A rendezvényre Tabacski Edit könyvtáros készített két pannót, amelyen illusztrálta a történelmi visszapillantó mozzanatait képben, írásban.

Kónya-Kovács Otília
Ismeretlen elkövetők a Naumovićevo vasútállomás közelében átvágták a pálya mindkét oldalán futó kábeleket, és megpróbálták ellopni azokat – közölte a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra (IŽS). A rongálás miatt meghibásodtak a jelzőberendezések, ami a vonatforgalom biztonságát is veszélyeztette a Belgrád és Szabadka...
2025. NOVEMBER 12.
[ 12:09 ]
Hideg, párás, ködös idő várható ma országszerte, de főleg Vajdaságban lehet tartós ködfelhőre számítani. Napközben javulhatnak a látási viszonyok. Kiderül az ég, többnyire napos idő lesz - jelenti a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Csapadék nem valószínű, legfeljebb szitálás fordulhat elő. A légmozgás...
2025. NOVEMBER 12.
[ 9:21 ]
A kínai Fine Stamping vállalat nyitott új gyártóüzemet Apatinban. A cég elektromos autók motoralkatrészeinek gyártásával foglalkozik, és a tervek szerint 150 munkavállalót fog alkalmazni. A tartományi kormány közleménye szerint a beruházás teljes értéke az 50 millió eurót is meghaladja a teljes fejlesztési ciklus...
2025. NOVEMBER 11.
[ 17:28 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó