Vajdaság
Ötmillió dinárból létesül Tudománypark Magyarkanizsán
Betűméret:             

A NIS Kőolajipar Vállalat ötmillió dináros támogatásával Tudománypark létesül Magyarkanizsán. A Regionális Szakmai Pedagógus-továbbképző Központ udvarában épülő új Tudományparkot az intézmény a továbbiakban pályázati úton szeretné fenntartani, majd fejleszteni.

A Tudománypark építésének első fázisában egy nyári tantermet hoznak létre a diákok számára, akik a mai nap ajándékokban részesültek, mivel Varjú Potrebić Tatjana, az intézmény igazgatónője szerint az ő ötleteiket is figyelembe veszik, hiszen elsősorban nekik és értük készül a szemléltető eszközökkel rendelkező park, amely elsősorban az oktatást szolgálja majd. A településekről és Magyarkanizsáról érkező gyerekek rajzaikon mutatták be, ők mit szeretnének viszontlátni a parkban, és a legjobbak közül meg is valósul néhány.

– Elkészítjük azokat az alapterületeket, amelyekre a későbbiek folyamán rá fogjuk helyezni a háromdimenziós szemléltetőeszközöket. A pályázat témája ugyanis az volt, hogy a gyermekek álmodják meg azokat az eszközöket, melyeket ők szeretnének látni, amelyekkel esetleg már találkoztak valahol. Először a mágnesességgel foglalkoztak, az elektromossággal, így minden bizonnyal lesznek olyan elemek, melyek az elektromos áram mechanikai úton történő előteremtésére alkalmasak. Mágnesességgel fognak majd kísérletezni a gyermekek, hiszen már az óvodás korúak is sokat használják ezeket, a fogalmakat. Napórát építünk, hidrometeorológia állomást, periszkópot, olyan kézzel fogható szemléltetőeszközöket, melyek arra lesznek alkalmasak, hogy a szabadban egy-egy órát megtarthat akár az óvónő, akár az alsós vagy felsős és középiskolás diákokat oktató tanár – mesélte az igazgatónő.

Az ünnepélyes díjkiosztáson a gyerekek a polgármestertől, Fejsztámer Róberttől vehették át az ajándékokat, aki örömét fejezte ki a park létrejötte miatt.

– Ez az ötlet már évekkel ezelőtt megfogalmazódott a pedagógusközpont részéről, és a gyerekek rajzain keresztül most látszódik, hogy őket is foglalkoztatják az újdonságok. Ékes példája ez annak, hogy most százötvenen részt vettek az ötletelésben. Természetesen a tudománypark meghatározott tervek alapján készül el, de az csak az infrastrukturális keret, a tartalmat a gyerekek rajzai és elképzelései alapján tudja majd a központ megvalósítani pályázatokon keresztül – nyilatkozta a polgármester.

A gyerekek számára készülő Tudománypark várhatóan pár hónapon belül elkészül.

Bartok Zsófia
Szabadka városi képviselő-testülete (VKT) csütörtöki ülésén Nenad Kozomorát választotta meg a város új polgármesterévé. A Szerb Haladó Párt képviselőjének kinevezését titkos szavazással, 53 támogató és hat ellenszavazattal fogadták el. A tisztség Stevan Bakić októberi halálával üresedett meg. Nenad Kozomora...
2026. NOVEMBER 5.
[ 11:33 ]
November 5-étől elektronikus rendszerrel tartják nyilván a Tarcal-hegység (Fruška gora) Nemzeti Park területén közlekedő gépjárműveket, és az előírt díjakat is ezen keresztül szedik be. A rendszer a járművek rendszámát rögzíti, a fizetendő összeget pedig automatikusan állapítja meg. A környező 21 község lakosai...
2026. NOVEMBER 5.
[ 8:04 ]
Fokozatosan felszakadozik a felhőzet Vajdaságban, a következő napokban egyre több napsütésre számíthatunk, ugyanakkor jelentősen lehűlnek a hajnalok. Péntektől helyenként gyenge fagy is előfordulhat, a hétvégén pedig már mínusz 2–3 fokig süllyedhet a hőmérséklet. Napközben 8–12 fok várható, számottevő csapadék...
2026. NOVEMBER 5.
[ 7:55 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó