Vajdaság
Pásztor Bálint a szkupstinában: Küldjenek rendfenntartókat oda, ahol sok a migráns
Betűméret:             

Dr. Pásztor Bálint szerint a mostani kormány a folytonosság kormánya lesz, amely képes lesz szembenézni az egészségügyi, gazdasági és biztonsági kihívásokkal.

A VMSZ frakcióvezetője új kormány programjáról és összetételéről szóló parlamenti vitában kijelentette, hogy egészséges lakosság nélkül nincs erős gazdaság, az erős gazdaság pedig szavatolja az ország biztonságát. Ugyanakkor a polgárok biztonságérzete az egzisztenciális jólétükkel együtt növekszik. A biztonságot említve azonnal rátért az országot érintő és sújtó migrációs válságra is. Dr. Pásztor Bálint kiemelte, hogy az előző összetételű kormány által hozott egyes intézkedéseknek köszönhetően az illegális bevándorlással leginkább sújtott határ menti települések polgárai nagyobb biztonságban érezhették magukat. Arra kérte a most felálló kormányt, hogy tegyen meg mindent, hogy ez megint így legyen, mert egyes települések lakossága ismét félelemben él.

Dr. Pásztor Bálint kijelentette, „a megoldás a nagyobb rendőri jelenlét a terepen. A megoldás az, hogy jobban őrzik az ország határát, elsősorban délen, hogy ellenőrzés alatt tartják, ki jön be, hova megy, és mit csinál. Az elmúlt hónapokban és években voltak olyan megbeszélések, amikor bizonyos nemzeti közösségek tagjai tüntettek, sérelmezték a fegyveres erők jelenlétét az adott nemzeti közösségek által lakott határ menti térségben, adta hírül a Pannon RTV. ” Azt üzente Ana Brnabićnak, Nebojša Stefanovićnak és Aleksandar Vulinnak, küldjenek rendőröket és a csendőröket azokba a térségekbe, ahol sok a migráns, sőt, ha kell, a katonaságot is vessék be, mert a magyar nemzeti közösséget nem zavarja a fegyveres erők jelenléte. Sőt örülnének annak, hogy az illegális bevándorlók által okozott gondoknak útját állják. Erre főleg Észak-Bácskában, Észak-Bánátban és Nyugat-Bácskában lenne szükség. Az államnak ugyanis meg kell akadályoznia, hogy saját polgárait terrorizálják a migránsok - mondta dr. Pásztor Bálint. Beszédében a VMSZ frakcióvezetője sok sikert kívánt az új kormánynak, amelynek munkájában államtitkári szinten szeretnének a jövőben is részt venni.

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) pénteken, november 14-én tartja huszonegyedik rendes ülését, amelyen összesen 53 napirendi pontot tárgyalnak majd a tanácstagok. Fremond Árpád, az MNT elnöke szerdán sajtótájékoztatót tartott, ahol ismertette a legfontosabb napirendi pontokat. Kiemelt napirendi pont az MNT újságírói eljárási...
2025. NOVEMBER 12.
[ 12:50 ]
Ismeretlen elkövetők a Naumovićevo vasútállomás közelében átvágták a pálya mindkét oldalán futó kábeleket, és megpróbálták ellopni azokat – közölte a Szerbiai Vasúti Infrastruktúra (IŽS). A rongálás miatt meghibásodtak a jelzőberendezések, ami a vonatforgalom biztonságát is veszélyeztette a Belgrád és Szabadka...
2025. NOVEMBER 12.
[ 12:09 ]
Hideg, párás, ködös idő várható ma országszerte, de főleg Vajdaságban lehet tartós ködfelhőre számítani. Napközben javulhatnak a látási viszonyok. Kiderül az ég, többnyire napos idő lesz - jelenti a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Csapadék nem valószínű, legfeljebb szitálás fordulhat elő. A légmozgás...
2025. NOVEMBER 12.
[ 9:21 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó