Vajdaság
Helytörténeti kiállítással ünnepli Orom a falunapot 
Betűméret:             

A falu napját ünnepli ma Orom. Az idei rendezvény különlegessége, hogy 16 órakor a helyi vasútállomás épületében helytörténeti kiállítás nyílik, amelyen tiszteletüket teszik a vasúttársaság, a zentai levéltár képviselői is.

A művelődési műsor 17 órakor kezdődik a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület termében, ahol a nemzeti tanácsi választások is előtérbe kerülnek, és kiosztják az Oromért elismeréseket is.

Holnap, pénteken 14 órától pedig a helyi művelődési egyesület nagytermében megtartják a II. Zengő gyermek-néptánctalálkozót.

Erdélyi Olivért, Orom Helyi Közösség elnökét kérdezzük elsősorban az új falumúzeumról, s arról, hogy miként kötődik Orom a vasúthoz.

– A vasút a kezdetek kezdetétől fontos szerepet töltött be Orom életében, olyannyira, hogy annak létrejöttétől számítjuk a falunk keletkezését is. 1889-ben indult meg a vasúti forgalom és ezután népesültek be a környező földterületek, alakult ki maga a falu. „A Szabadka–Zenta vasútvonal egyik jelentős megállóhelye a vasút és a Kanizsát Csantavérrel összekötő széles országút metszésében, a mai Oromnál épült meg. Ott, ahol kitérők létesítésére is alkalmas terep volt. A megálló szabadkai oldalára a 6-os, az út és vasút metszése mellé a 7-es számú őrház került… A térségbe érkező vasútvonal az építésén túl új munkahelyek megnyitását is eredményezte. Oromon vasúti kocsikat karbantartó műhely létesült. Ez az 1930-as évek végéig működött. A vasútállomáson meginduló gazdasági pezsgésnek köszönve az állomás tájékán, az iskolánál, illetve a térség más-más pontján, egymáshoz közel egyre több ház, tanya épült.” – írja Pósa Mária az oromi monográfiában. És ez közel száz évig így is maradt, az utasszállítás és a teherforgalom folyamatos volt. Sajnos, napjainkban már a vasútállomásnak nincs olyan szerepe, mint egykor, ugyanis itt csak áthalad a teher- és utasforgalom, de jegyárusítás, illetve sorompónyitás sincs már. Éppen ezért tartottuk fontosnak, hogy a már meglévő, a közelmúltban felújított állomásépületet megtöltsük tartalommal. Nagy örömünkre a vasúttársaság a rendelkezésünkre bocsátotta az épületet, a zentai levéltár és a magyarkanizsai önkormányzat is az ügy mögé állt, így a helyi közösségnek leginkább a szervező szerep jutott. Abban is hatalmas szerencsénk van, hogy olyan helytörténészünk is van Pósa Mária személyében, akinek kisujjában van a falu és környékén, sőt az egész helyi közösségnek (amelyet három település alkot: Völgyes, Újfalu és Orom) a története, így azzal sem volt gond, hogy adatokkal, sőt anekdotákkal támasszuk alá a történelmet és pontos információk birtokában legyünk, ami a vasutat is illeti. A helyiek egy csapata pedig örömmel jött és takarított, szervezték a kiállítást, mégpedig úgy, hogy összegyűjtötték a tárgyakat, régi képeket, mindent, ami a témához kötődik.

Erdélyi Olivér elmondta, a kiállítás megnyitását az idei falunapra időzítették, de úgy tervezik, hogy a jövőben is a turisztikai programkínálatuk egy részét képezi majd csakúgy, mint a tervben lévő, a szélmalmot és környékét bemutató körút.

Németh Ernő
Elfogadta a vajdasági képviselőház csütörtökön a tartomány 2026-os költségvetésének módosítását, amellyel 59,69 milliárd dinárra növelték a rendelkezésre álló összeget. Az ülésen azonban a pénzügyi kérdések mellett Predrag Vuletić tartományi titkár őrizetbe vétele és a tartományi hatalom legitimitása is heves...
2026. NOVEMBER 5.
[ 17:39 ]
Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették csütörtökön Predrag Vuletić tartományi szociálpolitikai, demográfiai és nemek közötti egyenjogúságért felelős titkárt, valamint Diana Milovićot, a titkárság egyik pályázati bizottságának elnökét. A gyanú szerint több mint 130 millió dinárral károsították meg...
2026. NOVEMBER 5.
[ 12:13 ]
Szabadka városi képviselő-testülete (VKT) csütörtöki ülésén Nenad Kozomorát választotta meg a város új polgármesterévé. A Szerb Haladó Párt képviselőjének kinevezését titkos szavazással, 53 támogató és hat ellenszavazattal fogadták el. A tisztség Stevan Bakić októberi halálával üresedett meg. Nenad Kozomora...
2026. NOVEMBER 5.
[ 11:33 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó